A halak többsége ,ovipar", azaz ikrákat rak, de más halak embriói a nőstény testében fejlődnek, ezek a „viviparok" vagy elevenszülők, melyek kész ivadékokat hoznak a világra. Az ikrarakó halak közül egyesek a nyílt vizekbe, mások mindenféle tárgyakra, kőre, levélre stb. eresztik vagy rakják le az ikráikat, melyeket a hím a „tejével", azaz a spermájával megtermékenyít. Minél közelebb engedi ki a spermát az ikrához, annál bizonyosabb a megtermékenyülés. Az elevenszülők ikráinak megtermékenyítése a nőstény testében történik, ami szinte biztos megtermékenyülést ígér.

Hím és nőstény
A halfajok többségénél a nemek elkülönülnek nőnemű és hímnemű egyedekre, egyszerre kétnemű, vagyis hermafrodita halak nincsenek. A gyakorlatban azonban, egyes édesvízi és főleg egyes tengeri halfajoknál ez néha nem is olyan magától értetődő. Ugyanis ezek a halfajok az életük folyamán meg tudják változtatni a nemüket. PI. a bohóchalak és számos ajakoshal faj képes erre — és mindig a nőstény alakul hímmé, amit a színük megváltozása kísér. A nem megváltoztatásának képessége növeli a szaporodás esélyeit, különösen azoknál a fajoknál, melyek háremben élnek: ugyanis, ha az egyetlen hím elpusztul, egy nőstény hímmé változik, és biztosítani tudja a további utódokat. A hal-párok általában csak a szaporodás idejére kötődnek egymáshoz, s mikor az utódok világra jönnek, szétválnak, de vannak egy életen át elválaszthatatlan párok is, s nem ritka, hogy ha egyikük elpusztul, a másik is hamarosan utánamegy.

Környezet és nemiség
A hímek és nőstények aránya statisztikailag kiegyensúlyozott (50-50%), de egyes populációkban ez az arány a környezet függvényében megváltozhat. Megfigyelések azt mutatják hogy a víz pH-jának (savasságának) mértéke a növekedés idején meglepő hatást gyakorol az elevenszülő halakra. Pl. ha xifók (Xiphophorus helleri) savas, 6,2 pH-jú vízbe kerülnek, több lesz közöttük a hím, míg ellenkező esetben, egy lúgos, 7,8 pH-jú medencében a nőstények aránya lesz nagyobb. De nemcsak a víz minősége hat a nemek arányára, hanem az is, hogy az állatok milyen kapcsolatban vannak egymással. Pl. a növekedésük idején teljesen elkülönített paradicsomhalak (Macropodus opercularis) többsége — gyakorlatilag 90%-a — hímneművé válik, viszont, ha rajban élnek, akkor a nőstények aránya lesz több, mint 60%. Vannak a nemiséget érintő más környezeti hatások is — mint pl. a hőmérséklet —, de ezek többségéről még keveset tudunk.

Hogyan segíthetjük a szaporodást?

Az első ikrázás a halak felnőtté érése idején történik. Ez a kicsiny és rövid életű halaknál korábban következik be, mint a nagyoknál. A szaporodásra való készség először belső változásokban jelentkezik: kifejlődnek a nemi szervek, a hímeknél a herék, a nőstényeknél a petefészkek. Amikor a halak készen állnak a szaporodásra, az akvarista egyszerű eszközökkel segítheti őket.

A szülők helyes megválasztása
Ha van egy csapat azonos fajból való halunk, válogassuk ki a legszebbeket, s közülük is azokat, amelyek már a legjobban alkalmazkodtak az akvárium környezetéhez. Lehetőleg ne vérrokonokat válasszunk (távoliakat se!), nehogy gyenge, degenerált utódok szülessenek. Néha nem árt felfrissíteni az állományt, és egy kis halcserét szervezni megbízható akvarista barátainkkal. Ha szerencsénk van és találunk egy „hatékony" házaspárt, őrizzük meg őket, mert több szaporodási periódust végigvihetünk velük. Ne feledjük, hogy az idősödő halak teljesítménye egyre csökken. Ezért, amikor az akváriumok tenyésztésre használt halai idősödni kezdenek, újakra kell cserélni őket.

A leendő szülők helyes táplálása
A természetben fontos szerepet játszik a nemi érésben és a nemi aktivitás kialakulásában a hőmérséklet és a fény (pontosabban a nappalok és éjszakák váltakozása). Ezek a körülmények az akváriumban gyakorlatilag állandóan megvannak. Van viszont egy másik tényező is, mégpedig a táplálkozás, ami különösen fontos a szaporodás idején. Rendszeresen és változatos eleséggel kell ellátni a leendő szülőket, de természetesen nem szabad túltáplálni őket! Ilyenkor nem elég a mesterséges (pehely, vagy granulált) táplálék, a halaknak szükségük van élő eleségre is (lárvák, férgek stb.).

Ellenőrizzük a szülők egészségi állapotát
Az utódokat nemző halaknak egészségeseknek kell lenniük (és a legjobb, ha előtte se voltak soha betegek). Tehát már korábban is különös gondot kell rájuk fordítani: megfelelő környezet, élettér, kellően szellőztetett, jó minőségű víz stb.

Az ívás és párzás

Ívásnak azt nevezzük, amikor a nőstény ikrákat rak, és a hím megtermékenyíti azokat. Az elevenszülőknél viszont párzásról beszélünk. Ez párban vagy rajban történik. Amikor a halak készen állnak az ikrarakásra vagy a párzásra, gyakran hajlamosak egy meghatározott helyre elvonulni. A későbbiekben még beszélünk az ikrázás és párzás különféle típusairól s arról is, hogyan tanácsos berendezni egy külön medencét, melyben a szaporodás majd lezajlik.

Előjelek
Jó feltételek között a halak felnövekedve képesek a szaporodásra, kifejlődnek az ehhez szükséges mirigyeik és szerveik. Hogy már közeledik a szaporodás ideje, azt észrevehetjük a nőstények kigömbölyödő hasán. Ilyenkor többet esznek, mert a testükben lévő tartalékokból, nevezetesen a zsírokból alkotja meg szervezetük az ikrákat. Ebben az időben egyre jobban látszik a hímek és nőstények közötti különbség: élénkebbé válnak a színeik (főleg a hímeké), s megváltozik a viselkedésük. Egyes fajok hímjei nem érdeklődnek a partnereik iránt, mások viszont udvarolnak (násztánc), olykor igen hevesen, annyira, hogy meg is sebesítik, néha el is pusztítják a nőstenyt. Mindezt gyakran a más fajokkal szemben is agresszív viselkedés kíséri, de sokszor a saját fajból való társakkal szemben is.

Az ikrarakás
Az ikrarakás komoly erőfeszítést jelent a nőstény számára. Utána pihenésre és bőséges táplálkozásra van szüksége, hogy visszanyerje aktivitását, s képes legyen egy újabb szaporodási ciklus véghezvitelére. Az ikra mennyisége általában az ikrarakó nőstény testnagyságával fordítva arányos. Minél kisebb a hal, annál több ikrát rak, de ezek közül a legtöbb faj egy ikrázás alatt általában nem rak le száznál többet.

Amíg az ikrából halivadék lesz...
A megtermékenyítés után a szaporítósejt, mely minden ikrában jelen van, sebesen osztódni kezd, és hasonló sejtek halmazát hozza létre, míg végül kialakul az embrió. Ezt a periódust nevezik inkubációnak. Időtartama fajonként változik, de fajon belül állandó, kivéve, ha a hőmérséklet változása megzavarja. Az átlátszó ikrafalon át néha látni lehet, hogyan fejlődik ki a gerincoszlop, a szem és az embrió feketével pigmentált zónái.
Kikelés után a kis hal, a lárva nemigen hasonlít a felnőtt halakhoz. Szervei vagy nem alakultak ki még teljesen, vagy aránytalanul nagyok (pl. a szemük igencsak túlméretezett). Viszont az ikrából tartalékot hoznak magukkal a hasuk alatt, az ún. szikzacskóban, mely segíti a túlélésüket egészen addig, míg képesek lesznek egyedül is elkapdosni az eleséget. A szikzacskó néhány nap múlva felszívódik, és csak ekkor nyílik ki a halacska szája és végbele. Ekkorra már súlyban is sokat gyarapodott, s az uszonyai is elég erősek: a lárvából halivadék lett, s nemsokára éppolyan lesz, mint a felnőtt halak. Már ügyesen kergeti a zsákmányt, de még nem tud túl messzire úszni és nem elég gyors. Jó prédája lehet a nagy halaknak, de ha ügyes és megmarad, hamarosan ő is éppúgy fog viselkedni, mint azok.

A lebegő ikrákkal szaporodó halak

Egyes halfajok a nyílt vízbe eresztik ikráikat, melyek ugyanott termékenyülnek meg, majd lesüllyednek a medence fenekére. A szaporító-medencében az ikrákat meg kell óvni a szülők falánk kedvétől. Az egyik legismertebb és legjobban szaporítható ikrarakó hal a zebradánió (Brachydanio rerio), de ide sorolható a kolibrihal is (Tanichthys albonubes) és a Barbus fajok is (márnák).

A szaporítómedence berendezése
Egy 50 literes homok nélküli medence nagyon megfelel a szaporításhoz. Az ikrák megóvására három módszert is ajánlhatunk.
Az első: finom levelű növényeket (pl. Myriophyllum, Cabomba) kell rögzíteni vagy fektetni az akvárium aljára, melyeknek a levelei jól elrejthetik az ikrákat.
A második: üveggolyókat helyezünk a medence fenekére (akkorákat, amilyenekkel a gyerekek szoktak játszani), s az ikrák a rések közé fognak hullani.
A harmadik: válasszuk vízszintesen két részre a medencét egy ráccsal, melynek nyílásai néhány milliméteresek, épp akkorák, hogy a lehulló ikrák átférjenek rajtuk. A rács távol tartja a falánk szülőket.

Az ikrázás
Amikor már látszik a nőstény gömbölyű hasán, hogy „tele" van, néhány hím társaságában, melyek udvarolni fognak neki, helyezzük át a szaporítómedencébe. Az ikrázás nagyon gyakran reggel történik, lámpagyújtás után vagy a napfény hatására. Amikor a nőstény az ikrákat kiereszti, egy vagy több hím azonnal megtermékenyíti azokat. Ha mindez lezajlott, emeljük ki a szülőket a szaporítómedencéből. Bizonyosan akadnak ilyenkor terméketlen vagy a megtermékenyítésből véletlenül kimaradt ikrák, de ez a veszteség nemigen számít, mert az ikrák száma rendszerint igen nagy.

Az ivadékok
Általában néhány nap múlva kikelnek (az inkubáció időtartama fajonként más és más). A szikzacskójuk hamar felszívódik, ritkán látni 2 napnál tovább. Amint ez megtörténik, azonnal meg kell etetni az ivadékokat. A szabadon lebegő ikrákból kikelt halak egy hónap múlva már kb. 1 cm hosszúak. Ekkor — ha előzőleg gondoskodtunk számukra rejtekhelyekről — nyugodtan be lehet őket költöztetni a nagy akváriumba, ahol sokkal gyorsabban fejlődnek és növekednek, mint a szaporító medencében.

A tapadós ikrákkal szaporodó halak

A halak egy része az ikráit különféle tereptárgyakra „ragasztja". így pl. a pontylazacok (Characidaek) is, melyek néha felfalják a saját ikráikat. Kicsit kényes dolog szaporítani őket. Az egyik leglényegesebb kérdés a víz minősége, melynek a pH-ja nem lehet 6-6,5-nél magasabb és nem lehet túl kemény.

A szaporítómedence berendezése
Mindenekelőtt olyan tárgyakról kell gondoskodni, melyekre a nőstény leragaszthatja az ikráit. Ez lehet leveles növény: Myriophyllum vagy hosszú szálú perlonvatta, amilyet a szűrőberendezésben is használunk. A lárvák és ivadékok nem szeretik a nagy fényt, tehát a medencét tegyük inkább homályos, sötét helyre. Kartonpapírral is körülkeríthetjük. Elég egy 10-12 literes medence.

Ikrázás és a halivadékok
Helyezzünk egy párt a szaporítómedencébe. A nősténynek ekkor már szép gömbölydednek kell lennie. Több száz ikrát is lerakhat — bár ez fajtól függ. Ha az ikrázás befejeződik, a szülőket ki kell emelni a medencéből. Jó előre gondoskodjunk egysejtűekről (protozoákról) és sóférgekről, mert kikelésük után néhány nappal, amikor már tudnak úszni, ezekkel fogjuk táplálni a halivadékokat. Egy héttel az első etetés után már szabad mesterséges fénnyel megvilágítani a szaporítómedencét. Ha lehetséges, fokozatosan növeljük a fény erejét.

Tereptárgyra ikrázó halak

Egyes halak valamilyen tárgyra rakják le az ikráikat, mint pl. egyes Bölcsőszájúak, a vitorláshalak és a diszkoszhalak. A tárgy, amire ráhelyezik, lehet vízszintes vagy függőleges. Vannak halak, melyek a dekoráció egy olyan hasadékába ikráznak, ahová a párjukkal együtt elférnek. az ikrarakásnak oly sokféle módja étezik, hogy itt csak néhány általános szabályt említünk. A korábban említettekkel ellentétben gyakran előfordul, hogy ezek a szülők foglalkoznak az ivadékaikkal.

A szaporítómedence berendezése
Bár a tereptárgyakra ikrázó halak a közös akváriumban is elég jól szaporodnak, mégis jobb szaporítómedencébe áttenni őket. Ikrarakás célára a legkülönbözőbb tárgyakat: növények száraz leveleit, faágat, köveket, hosszában elfűrészelt műanyag tubust stb. tehetünk a melencébe. Azoknak a halaknak, melyek valamilyen üregbe, odúba szeretnek ikrát akni, egymásra rakott kövekből vagy virágcserépből készítsünk helyet.

Az ikrázás
A kemény tárgyra ikrázó halak gyakran alkotnak stabil párt. Azok az egyedek, melyek már egyszer szaporodtak együtt, hamarosan újra fogják kezdeni, s megint csak együtt. Tanácsos figyelni a halakat: ha azt látjuk, hogy egy hím és egy nőstény tisztogatni kezd egy követ vagy más tárgyat, ez az ikrarakás előjele. Ilyenkor e kiválasztott tárgygyal együtt helyezzük át őket a szaporítómedencébe.
Ott a tisztogatás tovább folytatódik, végül a nőstény lerakja az ikrákat a kőre, melyeket a hím azonnal meg is termékenyít. A természetben a hím ilyenkor védelmezi is a leendő utódokat az arra merészkedő többi hallal szemben, sőt később is együtt őrkódik a nősténnyel, és általában az úszóikkal legyezve mozgatják, szellőztetik a vizet az ikrák körül, egészen addig, míg ki nem kelnek, ami az ikrázás után néhány nappal tórténik meg.
Az is előfordul, hogy a halak egyáltalában nem törődnek az ikrákkal, főleg az első szaporodás idején. Ilyenkor megeshet, hogy nem kelnek ki az ikrák, de a szülők szinte azonnal újra szaporodni kezdenek.

Az ivadékok
Az ivadékok gyakran csapatban maradnak, a szülők védelmében élnek, és csak fokozatosan — néhány hét alatt — önállósulnak. Nagyon óvatosan el-eltávolodnak a szülőktől és ismerkednek a környezettel. Igen falánkak, rendszeresen gondoskodni kell számukra a megfelelő mennyiségű sóféreglárváról, később pedig nagyobb darabokból álló eledelről.
Meg kell említeni a diszkoszhalak egy különlegességét: az első napokban a szüleik által kiválasztott nyálkával táplálkoznak, s csak ez után fogadják el az élő zsákmányt.

Szájinkubáció

Szájinkubációnak nevezzük, amikor ikrázás után a nőstény a szájába veszi a megtermékenyített ikrákat, és ott tartja, amíg ki nem kelnek. Ez egyfajta átmenet a klasszikus ikrázás és az elevenszülés kózött, mely utóbbi esetben az ikra az anya testében fejlődik.
A szájinkubáció a kelet-afrikai Malawi-tóban élő bölcsőszájú halak családjába tartozó egyes halak jellegzetessége. De tengeri halaknál is megfigyelhető (pl. Petrapogon kauderní). A szaporodásnak ez a módja igen különös és nagy élvezet megfigyelni.

A szaporítómedence berendezése
A halak nagyon gyakran a közös medencében szaporodnak, de jobb elkülöníteni őket. A szaporítómedencébe tegyünk néhány növényi és néhány követ. Az előkészületek után különítsünk el egy párt vagy egy hímet és néhány nőstényt. Rövid nászi tánc után megtörténik az ikrázás, és lent, a medence alján a megtermékenyítés is. Ezután a nőstény a szájába veszi az ikrákat, melyek a száján át a kopoltyú felé haladó vízből kapják az oxigént. A szájinkubáció a legtöbb fajnál kb. két hétig tart. Ezalatt a nőstény nem tud táplálkozni, ezért jól fel kell táplálni az inkubáció előtt.

Az ivadékok
Miután az ivadékok kikelnek, nagyon hamar úszni kezdenek, és sóféreglárvákkal táplálkoznak. Az ivadékok nagyon hamar elhagyják anyjuk száját, de veszély esetén, például ha túl hirtelen közeledik az akvarista az akváriumhoz, visszaúsznak az anyai szájba. Ezt a gyors visszatérést általában nem követi baleset, de előfordul, hogy a nőstény véletlenül lenyeli egy-egy porontyát!

Fészekbe ikrázó halak

Egyes halak habfészket készítenek maguknak és abba ikráznak. Ilyenek pl. a labirintkopoltyús halak, közülük is a Betta nemzetséghez tartozó harcos halak vagy a Trichogaster és Colisa nemzetséghez tartozó gurámik. A természetben ezek a halak a lassú vagy álló, zavaros vizekben élnek. Ilyen környezetben nagyon kevés a fejlődő embriók számára fontos oxigén, s ez nemcsak hátráltathatja, de bizonytalanná is teszi, hogy kikelhessenek az ivadékok. A habfészkekbe a szülők már jó előre elegendő oxigént raktároznak el, hogy elkerüljék ezt a kockázatot.

A szaporítómedence berendezése
Elég egy kb. húszliteres medence. Hogy könnyebb legyen a habfészek elkészítése, állítsuk be úgy a szűrőberendezést, hogy ne mozgassa túlságosan a vízfelszínt, és tegyünk néhány vízen lebegő növényt (Riccia fluitans) is a medencébe. Helyezzünk be egy elválasztó üveglemezt vagy rácsot is, hogy el tudjuk különíteni a nőstényt a hímtől.

Az ikrázás és az ivadékok
Egy kellően kigömbölyödött nőstényt helyezzünk a kettéválasztott medence egyik, s egy hímet a másik részébe. A fészket a hím készíti el, amire a nőstény látványa és jelenléte sarkallja. Miután a habfészek elkészült, emeljük ki az elválasztó üveglapot, hogy a pár ellejthesse a „násztáncot", mely alatt a hím a nőstényt az ikrák kiengedésére készteti. Mikor ez megtörténik, a hím azonnal megtermékenyíti és betereli az ikrákat a habfészekbe.
Mivel a nőstény száz-egynéhány ikrát is engedhet, ez eltart egy ideig. Előfordul, hogy a nőstény elutasítja a hím közeledését, ilyenkor újra szét kell választani őket s később újból próbálkozni lehet. Ikrázás után viszont megint célszerű elkülöníteni a nőstényt — különösen harcos halak esetében —, mert a hím bánthatja őt, ezzel szemben viszont ő őrzi szorgalmasan az utódokat rejtő fészket. Kb. két nap inkubáció után kikelnek az ivadékok, de egyelőre még a fészek közelében maradnak, s 3-5 napig a szikzacskójukból tartják fönn magukat. A szikzacskó felszívódása után viszont azonnal tudnak úszni és táplálkozni. Sóférgekkel etessük az ivadékokat, de ekkor már a hímet is távolítsuk el a közelükből.

Tőzegbe ikrázó halak

Ezek a halak lebegő tárgyakba, pl. tőzegbe rakják az ikráikat. így szaporodnak a Cypronodontidek (ikrázó fogaspontyok), mint pl. a Cap-Lopez fogasponty (Aphyosemion australe). Egyes fajok ikráit egy ideig el lehet tartani nedves tőzegben, ami lehetővé teszi, hogy kicseréljük őket más akvaristák tőzegben tartott ikráival.

A szaporítómedence berendezése
Egy tíz-egynéhány literes medencébe helyezzünk el egy kb. 3 cm-es „tőzegágyat". Előzőleg természetesen ki kell főzni és utána alaposan ki kell öblíteni a tőzeget, hogy eltűnjenek belőle a nemkívánatos részecskék. A medence vize legyen lágy és savas.
Rövid násztánc után a nőstény kiereszti, a hím pedig megtermékenyíti az ikrákat, melyek ráhullnak a tőzegre. Ekkor ki kell venni a szülőket a medencéből. Az egy évnél tovább élő fogaspontyok inkubációja kb. 10 napig tart, és az ikrák nem egyszerre kelnek ki.
Az egy évnél kevesebb ideig élő fajok ikrái kibírják a szárazabb körülményeket is (pl. Nothobranchius patrizii), ezeket tőzegestől ki lehet emelni az akváriumból. A tőzeget lecsepegtetjük, kicsit meg is nyomogatjuk, hogy minél több víz eltávozzon belőle, s így ikrákkal telten néhány hónapig is eltarthatjuk egy zárt üvegben vagy műanyag edényben. (Az eltarthatóság időtartama fajtól függ, a Nothobranchius patrizii esetében 12-15 hét.) Ha a tőzeget visszahelyezzük lágy, savas vízbe. az ikrák kikelnek.

Az ivadékok
Először protozoákkal, majd sóféreglárvákkal tápláljuk a frissen kikelt ivadékokat. általában gyorsan nőnek, és néhány hónapos korukban szaporodóképesek.

Elevenszülő halak

Az elevenszülők petéi a nőstény testüregében fejlődnek. Egyes fajoknál nincs anatómiai kapcsolat anya és az ikrák között (pl. az elevenszülő fogaspontyok vagy Poeciliinae-k alcsaládja). Ezeket a halakat "hamis elevenszülőknek" vagy "ovoviviparok"-nak nevezzük. Ezzel szemben pl. a Goodeinae-alcsaládhoz tartozó halak nőstényeibe egy sajátos szerv juttatja el a megtermékenyítő anyagot. Ezek a halak igazi elevenszülők. Bár nem egészen felel meg a tudományos valóságnak, a Poeciliinae és a Goodeinae alcsaládokhoz tartozó halakat általában mégis együtt emlegetik mint elevenszülőket.
A halivadék, mielőtt a világra jön, felszakítja az ikrára feszülő hártyát, s az anyja testüregében kel ki. Ilyenkor már nagyobb, mint egy ikrából kikelő lárva, és a szikzacskója a születése pillanatában gyakorlatilag már felszívódott. életerős, azonnal jól úszik és táplálék után kutat.

A hamis elevenszülők

Az akvaristák kedvelik a Poecilidaekat vagy elevenszülő fogaspontyokat. Közéjük tartoznak a guppik, a plattik és a xífók. Ezek hímjeinek hátsó, farok alatti úszója párzó-szervvé, gonopódiummá alakult. Valójában csak egy „álpárosodás" történik, mert a gongpódium épp hogy csak behatol a nőstény ivarnyílásába. Egyébként, ha a színek vagy az úszók formája erről nem ad elég felvilágosítást, ez a csőszerű szerv felismerhetővé teszi a nemek megkülönböztetését.
A násztánc után a hím gongpódiumának hegyét a nőstény ivarnyílásának bejáratához irányítja, hogy spermája behatoljon a nőstény testébe. A bejutott spermát a nőstény elraktározhatja és többször is megtermékenyülhet belőle anélkül, hogy újabb „álpárosodásra" lenne szüksége. Ez a magyarázata annak, hogy néha teljesen váratlanul halak születnek akkor is, ha a nőstény már jó ideje eIkülönítve él a hímtől.

A valódi elevenszülők

A valódi elevenszülők legismertebb Képviselői a Goodeidae család tagjai (pl. a Mexikóból származó Ameca splendens vagy Xenotoca eiseni). Miközben a partnerek testüket egymáshoz préselik, a hím spermái egy rövid ideig tartó párzás alatt behatolnak a nőstény testébe.
Ezután keletkezik a finom hajszálerekben gazdag, köldökzsinórhoz hasonló szerv (az (in. trophotaenia), és köti össze az anya nemi szervét az embrió végbélnyílásával, ami lehetővé teszi, hogy az embrió megkapja a fejlődéséhez szükséges táplálékot. Mikor a világra jön, néha még napokig maga után húzza ennek a „zsinórnak" a maradványait.

Ikráztató és szaporító-medence
Elevenszülő halak szülés után sokszor megeszik az ivadékaikat. Ezt többféleképpen is megakadályozhatjuk.
A klasszikus módszer a „szülő„ vagy szaporítómedence. Ez lehet egy kisebb, műanyagból készült tartály, alján résekkel, melyeken át elmenekülhetnek az ivadékok. De a kereskedelemben olyan tartályt is vehetünk, amit a közös akváriumban is elhelyezhetünk. Létezik olyan fajta kis tartály is, amit kettéoszthatunk, külön terelve az ivadékokat és a nőstényt, de van egyrekeszes is, ezekből az akváriumokból ki kell menekíteni az ivadékokat. Ezt a módszert sokan elvetik azzal, hogy a nősténynek stresszt okoz, hogy egy szűk helyre kell beszorulnia, ahol akár meg is sebesülhet. Mégis, külön szaporítómedence híján, ez is praktikus megoldás.
Egy ,,szülő" medencében egyébként csak egy nőstényt szabad tartani, de több ilyen medencét is el lehet helyezni a főakváriumban.
Tény, hogy a legideálisabb megoldás a szaporítómedence. Berendezhetünk egy kisebb, 50 literes akváriumot. A talaját bőségesen ültessük tele növényekkel, melyek között az ivadékok jól elbújhatnak. Egy lemezszűrőt is tegyünk az ilyen szaporítómedencébe.
Használhatunk egy teljesen üres medencét is szaporításra, melybe csak a fűtést szereljük be s egy finom, 5-10 mm szemnagyságú hálót. Ez a háló lazán, mint valami zseb, ereszkedjen a medencébe, hogy mindig lepje be a víz. A felső részben a nősténynek van helye, lent pedig az ivadékok fickándozhatnak.

A szülés
Az elevenszülők szaporodása idején csak a nősténnyel kell törődni: ha látjuk, hogy „tele" van, akkor már megtermékenyült s a hímnek többé nincs semmi szerepe. A nőstény hasa szülés előtt erősen kigömbölyödik, s hátul, a hasa alján, nagyjából a farok alatti úszó magasságában, az ivadékok tömegével megegyező fekete folt keletkezik. A “szülés" nagyon gyakran reggel történik, amikor az akvárium egy kis természetes vagy mesterséges fényt kap.

Az ivadékok
Az elevenszülők ivadékai, amint megszületnek, azonnal úszni kezdenek. Vagy kiúsznak a “szülő" medencéből, vagy — ha ketté van osztva — lekerülnek a medence alsó részébe, ahonnan nem tudnak többé felemelkedni az anyjuk közelébe.
Az anyát ilyenkor mindig óvni kell a stressztől, ezért a lehető leghamarabb távolítsuk el a medencéből. Ha szaporítómedencét használunk, akkor néhány napig benne hagyhatjuk, amíg megerősödik. Természetesen ehhez az kell, hogy az ivadékokat védje a medence aljára ültetett növényzet vagy az elválasztóháló. Ilyenkor csak úgy történhet „baleset", ha az ivadék kimerészkedik a növények közül, vagy ha véletlenül átfér a hálón, ami ritkán fordul elő, de ha megesik, menthetetlenül elpusztul, mert bizony nem számíthat gyengédségre: a saját anyja zsákmánya lesz.
Ezek a halivadékok egyébként gyorsan fejlődnek és hamar kinövik a szaporítómedencét, ezért időben gondoskodni kell számukra egy tágasabb medencéről. általában születésük pillanatától etethetjük őket mesterséges, pehely formában forgalomba hozott táplálékkal, de kaphatnak élő eleséget is.