• Tudományos név: Astyanax mexicanus
• Szinonímák: Astyanax argentatus, Astyanax fasciatus mexicanus, Tetragonopterus brevimanus, Tetragonopterus fulgens, Tetragonopterus mexicanus, Tetragonopterus nitidus, Tetragonopterus petenensis, Tetragonopterus streetsii
• Magyar név: Mexikói vaklazac
• Csoport: Pontylazacok
• Származás: Közép-Amerika; Mexikó, az USA déli része és Guatemala
• Testhossz: 6-8 cm
• Természetes élőhely: A felszíni vizekben és Mexikó barlangjaiban él.
• Viselkedés: Békés csapathal, kiválóan alkalmas a társas akváriumokba, de néha megcsipkedheti más halak úszóit.
• Táplálkozás: Szívesen fogyasztanak minden élő és fagyasztott haleleséget, de megeszik a száraz tápokat is.
• Szaporítás: Elég könnyű
• Medence: Minimum 80 literes
• Halnépesség: 80 literre 4-5 hal
• Dekoráció: Ha medencéjüket természetszerűen akarjuk berendezni, úgy azt növény nélkül, szikladarabokkal, kaviccsal díszítjük. A világítás legyen gyenge.
• Hőmérséklet: 20-24 °C
• pH: 6-8
• Keménység: 8-12 NK°
• Várható életkor: 5-6 év

Megjegyzés: Az Astyanax mexicanus-nak létezik egy felszíni és egy barlangi változata is. A felszíni változat eléggé jelentéktelen kinézetű, és nagyon ritkán kapható, viszont a barlangi (vak) változat nagy népszerűségnek örvend. Először 1951-ben hozták Európába, és rövid idő múlva jól tarthatónak, tenyészthetőnek bizonyult akváriumban is. Teste halvány rózsaszínű, majdnem fehér, és mint neve is mutatja, teljesen vak. Tartása természetesen eltér a többi halétól. Akváriumukat úgy helyezzük el, hogy erős fénytől védve legyen. Ha este műfénnyel megvilágítjuk, ajánlatos a fényforrás és a halak közé kék színű celofán papírt helyezni vagy a fényforrást kékre festeni. A bőrükön levő érzőbimbók segítségével érzékelik az eleség vízbe kerülését, sőt annak helyét is. Érzékeny oldalvonaluk segítségével, bámulatos ügyességgel kerülik ki az útjukba kerülő akadályokat. Szívesen fogyasztják az elpusztult vagy legyöngült halak húsát is, csapatosan támadva a nehezen úszó vagy mozdulatlan áldozatra. Nem annyira szépségük, mint inkább érdekességük biztosítja elterjedésüket.

Az ivarok megkülönböztetése könnyű, mert a hímek sokkal karcsúbbak és kisebb testűek (1-2 cm-rel), mint az ikrával telt nőstények, valamint a hímek farok alatti úszójának széle íves. Tenyésztésükhöz legalább 30-40 literes akvárium szükséges, melynek vize 18-20 °C-os legyen. Ajánlatos az akvárium aljára ikrázó rácsot helyezni, mert ikrarablók. Mint tartóakváriumunkban, természetesen itt sincs növény. Az ívás rendszerint a 3-4. nap, teljesen sötétben megy végbe. A hímek erősen hajtják nőstényeiket, majd összedörzsölve testüket, megjelennek az első ikrák. Több párzás után a nőstény remegő, vibráló mozgással egyedül is tovább ikrázik. Az így lerakott ikrák a többihez hasonlóan termékenyek lehetnek. Feltevések szerint vagy a hím által kibocsátott sperma él valószínűtlenül hosszú ideig, vagy a más halak szaporodásából ismert spermabehelyezés történik a nőstény tojócsövébe. Az ívás után, ha a tenyészállatokat eltávolítottuk, vegyük ki az ikrázó rácsot, hogy az oxigéndús víz jobban áramolhasson az ikrákhoz. Ajánlatos oxidálószert csepegtetni a vízbe, mert a 18-20 °C hőmérsékletű vízben az ikrák a 3-4. nap kelnek ki. A kikelt ivadék az akvárium fenekén fekszik és a hatodik nap indul eleség után kutatni. Igen falánk. Az első héten planktont, a második héten nagyobb eleséget etetünk, a negyedik héten adhatunk már vágott Tubifexet is. Ügyelnünk kell, hogy vizük bomlásterméktől mentes maradjon, és erős fényt ne kapjon. A negyedik hónapban már ivarérettek.