Change the language to englishEnglishChange the language to english
diszhal.info logo
Aquaristikshop
Díszhal tenyésztési útmutató

Mi is az a “díszhaltenyésztés" ?

A díszhaltenyésztés alapvetően a díszhalak intenzív szaporítása nagy számban, lehetőleg megtartva természetes tulajdonságaikat, vagy a nemesítés, amelynek során új forma, ill. színváltozatot hozunk létre. A mai hazai díszhaltenyésztők nagy százalékban az első szempontot tartják szem előtt. Sajnos ez az ún. tömegtenyésztés - a nem időben elvégzett vérfrissítéssel - egyre több torz, szín- és formahibás ivadékot okoz. A komoly tenyésztő ezeket a korcsokat szigorúan kiválogatja és gondoskodik róla, hogy kereskedelmi forgalomba csak a legtipikusabb és a legerőteljesebb példányok kerüljenek.
A tenyésztőnek mindent meg kell tennie azért, hogy megismerje az általa tenyészteni kívánt halfaj eredeti lelőhelyét, viselkedését, szokásait. A tenyésztés során biztosítania kell az adott halfaj szaporodásához szükséges optimális feltételeket, azaz a fő környezeti tényezőket. Ha ezzel megvan, megtette az első lépéseket a siker felé.
A tenyésztés másik lehetséges módja a nemesítés. Ehhez tisztában kell lennie a tenyésztőnek az öröklődés általános szabályaival. Tipikus példa erre a problémára: a guppik számos külső díszbélyegeit a nőstény örökíti, pedig csak a hímen jelennek meg. Tehát hiába veszünk gyönyörű hímeket, az utódok mintázata elsősorban úgyis a nősténytől függ.
Természetesen tisztában kelt lennie a tenyésztőnek azzal is, hogy felelősséggel tartozik a gondozott állatért, hiszen az teljesen ki van szolgáltatva neki.
Léteznek olyan fogások, amelyek egy hal tenyésztését egyszerűbbé teszik, vagy olyan ”apróságok", amelyek nélkül a tenyésztés nem lesz sikeres. Néhány esetben általános tapasztalatokat is meg lehet fogalmazni, amelyek egy halcsoportra vonatkoznak, de vannak egyes fajokra jellemző előírások is, melyeket be kell tartani.

Alapszabályként fogalmazhatjuk meg a következőket:

  1. A tenyészállatnak szánt ivadékokat - fajtól függően 6-10 darabot - lehetőleg 6-8 hetes koruk­ban szerezzük be. Mivel ilyen fiatal halakat kereskedésekben még nem forgalmaznak, csak tenyésztőtől vásárolhatók meg. Készítsük elő tartómedencéjüket, a megfelelő minőségű vízzel, hőfokkal, szűréssel. Biztosítsunk számukra minél nagyobb vízteret és változatos - a fajnak leginkább megfelelő etetést. Kifogástalan utódok csak kifogástalan tenyészállatokkal érhetők el! A kiválasztott tenyészállatok szerzett bajai (pl. mechanikai sérülés, hímek párviadalán szerzett hiányosságok) nem annyira fontosak, ha az életfunkciókat nem akadályozzák, mint az öröklött betegségek. Időnként ma is lehetőség nyílik, hogy kész tenyészállatokat vásároljunk. Ilyenkor mindig nézzünk utána, miért adják el őket, miért vonják ki ezeket az állatokat a tenyésztésből. Sokszor egyszerű oka van: a tenyésztő abbahagyja a tenyésztést, vagy túl sok tenyészállatot nevelt, s csak a felesleget szeretné eladni.
  2. Tartsuk be a fokozatosság elvét a tenyésztés során is, ne kezdjünk azonnal a legnehezebben tenyészthető fajokkal. Ha lehetséges, elevenszülőkkel kezdjünk, mert nem annyira igényesek és megtanulhatjuk a legalapvetőbb fogásokat. A következő halcsaládok a dániófélék (pl. zebradánió, malabári dánió), a páncélosharcsák, a pontyfélék (pl. szumátrai díszmárna, rózsás díszmárna, kolibrihal). a labirinthalak (pl. betta, kékgurámi), majd a pontylazacok (pl. neonhalak, rózsalazac, serpalazac) lehetnek.
  3. Fertőtlenítsük a tenyésztőakváriumot minden ívatás előtt sóval, ecettel, higított sósavval, vagy egyszerűen forrázással. Így biztosíthatjuk, hogy az ívást követően ne jelenjenek meg planáriák és baktériumok a vízben. Ugyanígy járjunk el a berendezési tárgyakkal is (fűtőtest, hőmérő, ikrarács, homok és sóder, perlonvatta).
  4. Ikrázó halaknál használjunk olyan lyukméretű ikrarácsot, amelyik a fajnak megfelelő. Túl sűrű rácson az ikrák nem tudnak lepotyogni, a nagyon ritkán viszont a tenyészhalak is átmehetnek, vagy beszorulhatnak és elpusztulhatnak.
  5. Ha ikráztató növényre is szükség van, azt is fertőtlenítsük, vagy olyan medencéből vegyük ki, amelyikben nincsenek csigák és élősködők. A növények fertőtlenítésére használjunk 13-40 °C közötti vizet, sót vagy timsót (1 liter vízhez 1 csapott teáskanál
    timsó), 5 perces timsós fürdő után öblítsük le a növényeket. Az ikráztató növényt közvetlen a tenyészállatok kihelyezése előtt tegyük a medencébe.
  6. Ha medencébe nyúlunk, ne feledkezzünk meg a kezűnk tisztaságáról se!
  7. A tenyészakvárium mindig nyugodt helyen álljon, ahol mászkálással nem zavarjuk a halakat, de ugyanakkor áttekinthető is legyen.
  8. Fontos a tenyészvíz előkészítése. A fajoknak megfelelő ívatóvizet állítsunk elő, szellőztessük jól és hagyjuk a megfelelő ideig „érni". Ha lehet, takarjuk le, árnyékoljuk a medencét.
  9. Gondoskodjunk már előre az ivadékok felneveléséhez szükséges indító- és nevelőeleségekről (planktonozóhely, sórákpete, mikró, fagyasztott. ill. szárított tápok).
  10. Ívatásnál, ha a kitett tenyészállat pipál, vagy pörög, akkor azonnal tegyük vissza a tartóakváriumba és ellenőrizzük az ívatóvíz pH-ját. Ha az megfelelő, akkor valamilyen mérgező anyag került a medencébe és készítsünk új vizet. Előfordult már, hogy a műanyag ikrarács volt mérgező, de egy újonnan ragasztott akváriumnál a ragasztó is okozhat mérgezést.
  11. Jobb eredményt érhetünk el, ha az ívatni kívánt tenyészállatok hímjeit és nőstényeit külön medencében tartjuk. Ilyenkor nem fordulhat elő, hogy az ikráztatni kívánt pár már a tartóakváriumban leívik. A nőstény is jobban beikrásodik, mert védve van a hím állandó ostromától.
  12. Az ívatás történhet csapatban vagy párban. A párban ívatás néhány faj esetében kimondottan előnyös. Ilyenek általában a pontylazacok, a dél-amerikai sügérek, számos afrikai sügérfaj. Csapatban ikráznak a dániófélék, a páncélosharcsák, a kalászhalak. Természetesen még ma is vitatott a tenyésztők között néhány halfaj esetében a csapatban vagy párban való ikráztatás. Egyesek esküsznek rá, hogy például a neonhalat párban kell kitenni, de ellenpélda is van, hiszen a neonhal csapatban is jól ívatható.
  13. Nagyon fontos, hogy mindig a fajnak megfelelő eleséget adjuk. Néhány faj ivadéka elfogadja indítóeleségként a főtt tojás sárgáját (gurámik, kalászhalak, egyszerűbb pontylazacok), de például az üvegsügér, a fecskendező pontylazac ivadéka csak élő eleséggel nevelhető fel.
  14. Ahhoz, hogy az ikráztatás eredményes legyen, mindig olyan nőstényt kell kitenni, amelyikben van érett ikra. Az újraikráztatáshoz meg kell várni, amíg a nőstény ismét „betelik". Ez az idő halanként változó lehet, de néhány fajnál pontosan meghatározható. Ha egy ilyen betelt nőstényt nem teszünk ki a kellő időben ikrázni, akkor az ikra „belesülhet", ami azt jelenti, hogy az érett ikrák zsírrá alakulnak.
  15. A már több hete nem ívatott nőstényeket ha láthatóan be vannak telve — néhány napig fogjuk koplalásra. Ilyenkor a kialakult zsírréteget a szervezet feldolgozza és az ikrázás ismét sikeres lehet.