A sügérek nagy többsége Afrikából származik. Az összes tudományosan leírt, 1701 fajból 1109 faj az afrikai kontinensről származik, amely az ismert fajok 65%-át jelenti. Ha ebbe belevesszük az eddig tudományosan le nem írt fajokat is, akkor a 2374 összes sügérfajból 1697 származik Afrikából (71%). Többet tanulhatunk az afrikai sügérekből, mint a világ összes többi sügérfajából összesen, továbbá Afrika ad otthont a legöregebb és a legfiatalabb sügércsaládfáknak is.

Ha a jelenlegi rendszertani besorolást vesszük figyelembe, akkor a Cichlidae családnak négy alcsaládja létezik. A Pseudocrenilabrinae az afrikai kontinensen található alcsalád, az Etroplinae és a Ptychochominae Madagaszkáron található alcsalád, míg a negyedik a Cichlinae, az egyetlen újvilági alcsalád. Az afrikai kontinensről származó fajok jelenleg 176 nembe vannak besorolva, ezzel Afrika magasan vezet a kontinensek versenyében. A Madagaszkáron élő sügérek fontossága, és különlegessége miatt külön kezeljük őket az afrikai földrész sügérjeitől. Hasonlóan a közel-keleti sügéreket is külön vesszük az ázsiaiaktól.

Régi és új családfák

A régi afrikai sügércsaládfák egyik tagja például a Cyphotilapia frontosa. Ez a mélyvízi, alkonyatkor aktív vadász a Tanganyika-tóból a rendszertanban egy monotípusos nembe lett besorolva, ami azt jelenti, hogy kizárólag ez az egy faj tartozik a Cyphotilapia nembe (Volt még egy leírt faj, a Cyphotilapia gibberosa, ami most már szinonimája az előbbinek). A Cyphotilapia frontosa-nak a rendszertanban van nemzetségcsoportja is (tribe), ami az alcsalád (subfamily) és a nem (genus) közötti egység, és amelyet kizárólag a Trematochromis benthicola-val oszt meg. Ebben a családfában nincs más leágazás, viszont ez a családfa 10 millió éves! Ha elfogadjuk, hogy az ember és a csimpánz egy közös őstől származik, és 7-10 millió éve váltak el egymástól, akkor a Cyphotilapia lagálább olyan idős, vagy idősebb, mint az emberi családfa.

Az afrikai sügérek új családfájához tartoznak a Viktória tavi sügérek. Maga a Viktória tó elég fiatal a maga 12400 évével, mégis több sügérfajnak ad otthont, mint a legtöbb hely a világon, több, mint 500 Haplochromide faj, többségük még nincs a tudomány számára sem leírva. Egy sokkal konzervatívabb, de régebbi becslés szerint 200 őshonos változat található a tóban, amelyek mindegyike egyetlen fajtól származik. Még egy ilyen fiatal képződménynél is, mint a Viktória tó, a sügér állomány rendkívül változatos alaki és táplálkozási különbségeket mutat, ami bizonyítja a rendkívül gyors evolúciót, és a sügér fajok képlékenységét, amellyel képesek a különböző környezetekhez alkalmazkodni. Jelenleg a tudomány úgy tartja, hogy egyes sügér fajoknak néhány száz év elegendő volt a kifejlődéshez.

Afrika

A Malawi tó, és a Tanganyika tó egy területen található a Viktória tóval, a kelet-afrikai Nagy Hasadékvölgyben, és ezek a tavak jól ismertek a nagyszámú és különféle sügér állományukról. A Malawi tóban becslések szerint 825 sügérfaj él (Konings Ad. 2016. Malawi Cichlids in Their Natural Habitat), ezek közül 380 faj hivatalosan is leírt a tudomány számára, a maradék 445 (54%) viszont még továbbra is azonosítatlan. A Tanganyika tó idősebb a Malawi tónál, és 219 sügérfaj található benne (Konings Ad. 2015. Tanganyika Cichlids in Their Natural Habitat), amelyből 195 fajt már tudományosan is leírtak, és csak 24 (11%) faj vár beazonosításra. Ebből jól látszik, hogy micsoda hatalmas munka lesz még ezeket a sügéreket beazonosítani.

A sügérek fejlődése a Tanganyika tóban rendkívüli, mert ennyi idő alatt lehetővé tette, hogy kihasználjanak minden elérhető eleséget, amit a tó biztosítani tud számukra, valamint - ami sokkal fontosabb – mindenféle ismert, sügérekre jellemző szülői viselkedés is ki tudott fejlődni. A Tanganyika tavi sügérek között mindenféle ismert szülői viselkedés megtalálható: a legjellemzőbb anyai szájköltő fajok (pl. Tropheus fajok) mellett a barlangba vagy csigaházba ikrázó fajokon át (pl. Neolamprologus fajok), a talajra ikrázó fajokig (pl. Lepidiolamprologus fajok). A Tanganyika tó továbbá az egyik legnagobb ismert édesvízi sügér fajnak is otthont ad (Boulengerochromis microlepis), valamint az egyik legkisebb fajnak is (Lamprologus multifasciatus), továbbá egy különleges fajnak is (Lamprologus callipterus), ahol a hím akár 60-szor nehezebb is lehet a nősténynél, ami az egyik legkirívóbb példa a nemi méretbéli különbségekre a gerincesek között.

Madagaszkár

Madagaszkár sügérállománya két rendszertani alcsaládba tartozik, a jelenleg ismert négyből: Etroplinae és Ptychochrominae, amelyből az utóbbi kizárólag a szigeten őshonos. Az Etroplinae alcsalád képviseli a legöregebb sügér családfát, és ez az, amiből a többi alcsalád is kifejlődött. Összesen 34 sügérfaj őshonos Madagaszkáron, ebből 4, ami jelenleg azonosítatlan.

A három Etropline faj ősei (Etroplus maculatus, Etroplus suratensis és Etroplus canarensis) akkor sodródtak el India és Sri Lanka felé, amikor Madagaszkár elvált az ázsiai kontinenstől kb. 90 millió évvel ezelőtt. Ez az időadat jól mutatja számunkra a sügérek korát, amely jóval tovább nyúlik vissza a történelemben, mint az embereké. Manapság a Madagaszkáron élő sügéreket 6 nembe soroljuk: egy nem az Etropline alcsaládban 13 fajjal, és öt nem a Ptychochrominae alcsaládban 21 fajjal.

A Közel-Keleten két őshonos sügér nem található, amely az afrikai Oreochromis nemhez áll a legközelebb, ebben 4 faj található. Továbbá egy faj az Astatotilapoa nemen belül (Astatotilapia flavijosephi) és egy faj a Sarotherodon nemen belül (Sarotherodon galilaeus) is él Közel-Keleten, mindkettő afrikai nem, és az utóbbi nagy területen megtalálható az afrikai kontinensen is.

Az amerikaiak

Az amerikai sügérfajok is Afrikából származnak, amely azt mutatja, hogy már léteztek a Gondwana szuperkontinensen, amely széttöredezett a korai Kréta korban körülbelül 130 millió éve, és létrejöttek belőle a jelenlegi Dél-Amerika és Afrika kontinensek. Az Etropline alcsalád korára alapozva ezek az események megegyeznek a sügérek korával. Azonban a legidősebb Dél-Amerikából előkerült sügér-fosszíliák is csak a Harmadkori időszakból származnak (65-2,58 millió évvel ezelőtt), amelyből az is következhet, hogy a sügérek más úton jutottak el Amerikába, vagy csak nem kerültek még elő olyan régi fosszíliák Amerikában, amelyek igazolják az afrikai származást.

Amerikában 555 tudományosan leírt sügérfaj található, valamint becslések szerint nagyjából további 81 azonosítatlan faj, ezzel 636 faj összesen (26%-a az összes sügérfajnak).

Dél-Amerikában összesen 522 sügérfaj található (443 tudományosan leírt, és 79 azonosítatlan). A dél-amerikai sügérek idősebbek az afrikai Nagy Hasadékvölgy tavaiban élő társaiknál, a legrégibb családfával a Cichla és a Retroculus nembe tartozó sügérek rendelkeznek. A változatosságuk és a környezethez való alkalmazkodási képességük a dél-amerikai sügéreknek is elképesztő, különösen ha a diszkoszhalakra, vagy a vitorláshalakra gondolunk.

Dél-Amerikának is megvannak a saját nagy-, és kisméretű sügerei, a legnagyobb a Cichla temensis, amelynek hossza (a farkúszóval együtt) 81 cm is lehet. Ez a hal több százszor nehezebb, mint a kistestű Apistogramma fajok. A dél-amerikai sügerek jelenleg 46 különálló nembe tartoznak rendszertanilag. A nagyjából 3000 halfajból, amely Dél-Amerikában él, minden hatodik sügér! Ez elég lenyűgöző adat ahhoz képest, hogy a dél-amerika gazdag halfaunáját mennyire a különböző pontylazacok uralják.

Közép és Észak Amerika 114 fajnak ad otthont (112 tudományosan leírt és 2 azonosítatlan), amelyek 33 nembe tartoznak, ez 3,5 fajt jelent átlagosan nemenként. Ez sokkal kisebb szám, mint Dél-Amerikában, ahol 11,3 faj jut átlagosan egy nemre, vagy Afrikában, ahol 9,6 faj jut egy nemre, vagy akár Madagaszkáron, ahol 5,6 faj jut egy nemre. Ennek oka az, hogy a közép-amerikai sügérek nagy ugrásokkal haladtak az alkalmazkodás evolúciójában, a közeli rokon fajok egy rövid idő elteltével már olyan nagymértékben eltértek egymástól, hogy külön nembe kellett őket sorolni a rendszertanban.

Közép-Amerika sügerei már régóta fejfájást okoznak a tudósoknak, akik közös alaki jellemzők alapján próbálják besorolni rendszertanilag a halakat, és próbálnak pontos leírást adni róluk. A szakemberek nagyszámú nemet neveztek el úgy, hogy inkább a különbségeket vették alapul, mint, hogy megvizsgálták volna a halak közeli rokonsági kapcsolatát. Ezzel sok monotípusos nemet hoztak létre, amelybe csak egyetlen fajt soroltak. Így jelenleg 15 ilyen nem létezik Közép-Amerikában. Más közép-amerikai nemekben viszont meghagytak olyan egymáshoz nagyon közel álló fajokat, amelyeket viszont szintén külön monotípusos nemben kellene kezelni.

Természetesen nem rossz dolog monotípusos nemeket létrehozni, hogy rendszertanilag besoroljunk fajokat. Ez általánosan alkalmas mód arra, hogy felismerjük egy faj különlegességét, és elválasszuk azt a többi fajtól, amelyekkel közös volt az ősük. Viszont Közép-Amerika esetében olyan fajok esetében is alkalmazzák a monotípusos nembe sorolást, ahol a fajok nagyon közel állnak egymáshoz, még ha külsőleg vannak is különbségek.

Egy jó példa erre a Theraps irregularis és a Wajpamheros nourissati, amelyek nagyon közeli rokonságban állnak egymással. A Theraps irregularis a nagyon gyors folyású vizekhez alkalmazkodott testfelépítésével, ahol az eleségüket a nagy mennyiségben előforduló gerinctelenek biztosítják. Testük és úszóik alakja, valamint a szájuk állása is ezekhez a körülményekhez alkalmazkodott. A Wajpamheros nourissati és a Theraps irregularis egy közös ősből fejlődött ki, amely feltehetőleg nagyon hasonlított a Theraps irregularis-hoz, viszont a Wajpamheros nourissati egy másik élelemforráshoz alkalmazkodott, mégpedig az üledék alatt található gerinctelenekhez. Az ilyen gerinctelenek nagy többsége a lassabb folyású vizekben található, így a hal testformájának nem kell olyan áramvonalasnak lennie, vagy az úszóinak nem kell olyan speciálisnak lennie, mint a Theraps irregularis esetén, valamint a szájuk is jobban alkalmas a talajon élő eleségek elkapására. Ennek hatására ez a két közeli, egymásra első ránézésre nagyon hasonlító faj, nagyon is különbözik egymástól.

Ez a jelenség más közép-amerikai halak esetében is előfordul, és ez az oka annak, hogy ennyi nemre osztották a fajokat. A tudósok, akik ezeket a rendszertani besorolásokat végzik, hozzáértő és nagytudású emberek, akik tisztában vannak a problémával, és felhasználják a legújabb technológiai újításokat is, de mégis a nemek szétválasztását választották erre a bonyolult rendszertani problémára.

A jelenlegi rendszertani megközelítés valószínűleg nem a végleges megoldás, de további megbeszélések és még több munka segítségével jobb rendszertani besorolásokat lehet létrehozni a jövőben.