Change the language to englishEnglishChange the language to english
diszhal.info logo
Aquaristikshop
Papagájsügér – Jó, vagy rossz az akvarisztikának?

Az egyik legszembetűnőbb édesvízi hal a legtöbb akvarisztikai boltban a papagájsügér. Ez a hal úgy tűnik, mintha ragyogna azzal a hihetetlen vörös színével, sőt egyes példányok színe a narancssárgától a szinte lilás árnyalatig változhat. Nagy, és gömbölyű teste összetéveszthetetlenné teszi, sőt egyesek úgy jellemzik, mintha egy nagy szív lenne úszókkal. Alaktalan szája szinte komikus kinézetet ad a halnak. Viszont csak kevés hal vált ki olyan hatalmas vitákat, mint a papagájsügér, különösen a sügérkedvelők körében. A papagájsügér feltehetően két sügér hibridje, amelyet mesterséges körülmények között tenyésztettek ki. Amikor az 1980-as években megjelentek a piacon, úgy gondolták, hogy a Heros severus (Szemfoltos tarkasügér) és az Amphilophus labiatus (Vörös citromsügér) keresztezéséből származnak. Abban az időben mindkét hal a Cichlasoma-k közé volt sorolva, de elég valószínűtlennek tűnt, hogy összeívhatnak.

Papagájsügér pár

Mi is az a papagájsügér?

Más lehetséges szülők is képbe kerültek, mint az Amphilophus citrinellus (Citromsügér), vagy a Paratheraps synspilum, sőt még az Amatitlania nigrofasciata (Zebrasávos sügér) is. Egy időben úgy tűnt, hogy bármelyik sügér lehet a papagájsügér őse, sőt egyesek szerint még az is lehetséges, hogy egy sügér és egy aranyhal keresztezéséből keletkezett a papagájsügér. Másik lehetőség, hogy a papagájsügért visszakeresztezték az egyik szülőjével, vagy több szülőjével, és így alakítottak ki hibridet. Persze az is lehetséges, hogy kettőnél több hal járult hozzá a papagájsügér kialakulásához. A másik érdekesség, hogy abban az időben több gömbtestű hal is megjelent a piacon (gömb molli, gömb gurámi, gömb ramirezi stb.). Az is lehetséges, hogy ez a hibrid vonal melletti kiállás csak egy okos marketing arra, hogy elfedjék a halak valódi eredetét, ami lehet akár egy egyszerű mutáció is a Citromsügérek között (Amphilophus citrinellus).

Manapság már a „Jelly bean” papagájsügérek is megjelentek a piacon, amelyek színe lehet kék, zöld, lila, vagy más rikító szín is. Ezek a halak viszont már mesterségesen színezettek. Szerencsére ez az eljárás (a tetoválással ellentétben) hosszú távon nem károsítja a halakat, egy idő után a színeik kifakulnak, és az akvaristáknak csak a fakó hal marad, néhány sötét csíkkal.

A citromsügérnek többféle színváltozata létezik, többek között az élénkpiros is, amely hasonlít a lila papagájsügérre, és egy fakó, csíkos színváltozat, amely szintén hasonlít a színét elvesztett Jelly bean papagájsügérre. Ezekből, és a hal testének ovális alakjából arra lehet következtetni, hogy a papagájsügér nem más, mint egy gömb alakú citromsügér (persze ez csak elmélet). Továbbá olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a papagájsügéreket zebrasávos sügérekkel keresztezték, és abból alakult ki a jelenleg is kapható papagájsügér. Sajnos ameddig nem végeznek DNS vizsgálatot ezeken a halakon, addig nem mondható meg pontosan, hogy milyen halak voltak a papagájsügér ősei.

A papagájsügérekről

Bármi is legyen a megoldás, az biztos, hogy ezeknek a halaknak nem természetes a nagy, és gömbölyű testformája, legyen akár mutáció, vagy hibridizáció eredménye. Szemeik nagyok, valamint a szájukat képtelenek teljesen bezárni, sőt gyakran az alsó ajak is lefelé hajlik, ezáltal a halak úgy néznek ki, mintha folyamatosan mosolyognának. Amikor a halak megjelentek a piacon ez a száj mutáció sokkal komolyabb volt, mint manapság, sőt sok halnak még a kopoltyúfedői is vágottak voltak. Ezt azoknál a halaknál alkalmazták, amelyek szinte életképtelenek voltak, és hajlamosak voltak a gombás fertőzésekre a kopoltyúk körül, valamint sok problémájuk volt az evéssel is. Úszási problémák szintén előfordultak ezeknél a halaknál.

A jelenleg kapható papagájsügéreknek sokkal természetesebb a szája, és a kopoltyúfedőjük is teljesebb, valamint egész tűrhetően úsznak (sokkal normálisabban, mint egyes aranyhal változatok). Akár az a magyarázat erre, hogy kevésbé mutálódott példányokat szaporítottak tovább, akár az, hogy más fajok génjeit is belekeverték a tenyésztésbe, a papagájsügér jelenleg sokkal életképesebb, bár a testformája még mindig egy lufira hasonlít.

Gyakran úgy tűnik, mintha a hal mélysötét vörös színben ragyogna a kereskedések akváriumaiban. Ezeket a halakat legtöbbször lila papagájsügéreknek hívják, és feltehetően mesterségesen színezettek, vagy hormonokkal kezeltek, hogy a színezetüket feljavítsák. Ez az eljárás leginkább a távolkeleti importból származó halakra jellemző.

A tetovált papagájsügérek (és más halak tetoválása) is egy másik hóbort, amely igen népszerű manapság. Különböző formák, csíkok, minták, foltok, sőt még a száj kipirosítása is előfordul a tetovált halaknál. Sajnos ez nem csak a papagájsügéreknél jellemző, hanem gurámiknál, aranyhalaknál, márványsügéreknél, és más halaknál is előfordul. A tetoválás hasonló a világítóhalaknál (glofish) történő színek beinjekciózásához. Ez a módszer sajnos kíméletlen, gyakran elfertőződik, és rengeteg hal halálát okozza.

papagájsügér - deformált száj

A papagájsügér gondozása

A viták ellenére, amelyek körüllengik ezt a halat, egy rendkívül népszerű akváriumi halról van szó. A papagájsügér hihetetlenül érzéketlen a víz kémhatására, tarthatjuk kemény és lúgos vízben, de nem probléma a lágy és savas víz sem. Bár kétségkívül sokkal jobban érzik magukat a tiszta vízben, azért egész jól elviselik a magas nitrát tartalmú vizet is.

A papagájsügérek nagyon szívósak, és csak ritkán hajlamosak fertőzésekre, vagy betegségekre. Mint sok más sügér, Ők is nagyon intelligensek és kíváncsiak. Gyakran úsznak az akvárium frontüvegéhez, és elég hamar felismerik azt, aki enni ad nekik. Az akvárium többi halával, és egymással is érdekes kapcsolatokat alakíthatnak ki.

A Vörös citromsügérnél jellemző agresszivitás a papagájsügérnél nem tapasztalható, sőt inkább békésnek mondható, csak egymás között fedezhető fel néha egy kis kakaskodás. Jól együtt tarthatóak nagyobb testű gurámikkal, és pontyfélékkel, vagy békésebb sügérekkel, mint pl. Vöröstorkú sügér, Acara, Földevő sügér. Kisebb testű halak közé ne tegyük, mert felfalhatja őket.

A társhalak kiválasztásánál sokkal gyakoribb probléma, hogy a papagájsügér nem jut elég táplálékhoz a többi hal miatt, mert lassabb mozgásúak, és a szájuk is torz. Ebből adódik, hogy a gyors mozgású halakkal nem tudnak versenyezni az élelemért, és a vízfelszínen úszó száraz tápokat sem igazán kedvelik. Jó minőségű tápokkal kell etetni őket, amelyek lesüllyednek, és fontos, hogy az akvarista meggyőződjön róla, hogy a halak valóban táplálkoznak is. Az ilyen eledeleknek elég puhának kell lenniük, mert más sügérektől eltérően a papagájsügér szája nem elég erős a tipikus sügértápok szétrágásához. Léteznek direkt a számukra kifejlesztett tápok is, de olyat is választhatunk, amelyek nem túl kemények.

Sajnos az egyik rossz tulajdonságuk, hogy sok sügérhez hasonlóan, Ők is szeretnek a szájukkal ásni a talajban, így a növényeket is kiáshatják. A nagyobb köveket és más dekorációs tárgyat is jól le kell rögzíteni, mert alááshatnak, és ezzel a kimozduló kövek tönkretehetik az akvárium üvegét. Ettől függetlenül célszerű ilyen dekorációs elemeket betenni a medencéjükbe, mert ezek közé el tudnak bújni, és sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat.

A legfontosabb, amikor a papagájsügér tartása mellett döntünk, az a kifejlett méretüknek megfelelő akvárium. Nagyon nagyra nőnek! Az idősebb halak elérhetik akár a 30 cm-t is, de leggyakrabban 20-25 cm nagyságúak.

sokszínű papagájsügér

A papagájsügér szaporítása

A papagájsügérről mindig is azt gondolták, hogy teljesen steril. Habár egyes akvaristák néha megfigyelték, hogy a halaik ikrákat raktak le. A sügérek hímjeinek tipikusan hegyes végűek, és hosszabbak az úszói, amíg a nőstényeknek rövidebb és lekerekített. A hímek színezete is sokkal élénkebb. Viszont a papagájsügéreknél szinte mindegyik példánynak hosszú, hegyes úszója, és ragyogó színezete van, amiből arra lehetne következtetni, hogy mindegyik hím. Ez akár lehet egy marketig fogás is, mert a nemek befolyásolása a sügéreknél, viszonylag könnyű, és szokványos. Mindenesetre viszonylag gyakran előfordul, hogy a papagájsügérek terméketlen ikrákat raknak, ami akár mutációról van szó, akár hibrid példányokról, azt jelenti, hogy nőstényeknek is kell a halak közt lennie, mert a hímek nem raknak ikrát.

Manapság a steril nézet változni látszik, hiszen sok internetes oldalon jelennek meg beszámolók a papagájsügér sikeres szaporításáról, és ivadékokról. Elképzelhető, hogy a halak sterilsége a különböző mutációk hatására kezd megszűnni. Bármi is legyen a helyzet, a sok sikeres ívási leírás alapján elmondható, hogy a papagájsügérek nem teljesen sterilek.

Az ívási szokásaik hasonlóak más sügérekéhez, akár termékeny egy pár, akár nem. A pár keres egy lapos követ, vagy valami hasonló tereptárgyat, amelyet megtisztít, sőt gyakran körbeás egészen az akvárium üvegéig, és az ikrákat is erre a tereptárgyra rakják. Az ívóhelyet a halak erősen védik, minden más halat elüldöznek a környékről. Néhány nap múlva az ikrák nagy valószínűséggel bepenészesednek, és a szülők vagy otthagyják, vagy megeszik őket. Ha az ikrák mégis kikelnek, akkor a szülők kb. 2-3 cm-es korukig vigyáznak a kishalakra.

Papagájsügér - sárga színváltozat

Alakítsuk ki a saját véleményünket

Sok évvel ezelőtt, ha egy akvarista meglátott egy papagájsügért, és megismerte a természetellenes származását, elszörnyedt. Sokan kritizálják és gyűlölik Őket, anélkül, hogy valóban ismernék ezeket a halakat. Sok helyen látni manapság is ilyen halakat, és az biztos, hogy kevés ilyen hal van, amelyik ekkora érdeklődést váltana ki gyönyörű színei, személyisége, vagy érdekes alakja miatt. Nagyok, jól elviselik a különböző vizeket, szépek a színeik, és viszonylag békések. Ahogy az átlagemberek meglátják ezeket a halakat, gyakran felteszik a kérdést: „hogyan tarthatnék egyet én is?”, és máris egy új, leendő akvaristát nyert a hobbi. Sokan ezután továbblépnek más halak irányába, de a lényeg, hogy a papagájsügérek miatt még több ember fog érdeklődni ezután a gyönyörű hobbi iránt. Ezért érdemes egy esélyt adni a papagájsügéreknek is.