Nem is olyan rettenetesen régen a tepsifejű harcsafélék (loricariid) nem voltak túl népszerűek az akvarisztikában, és csak különös megjelenésük, vagy hasznos tulajdonságaik miatt tartották, vagy tűrték meg a társas akváriumokban őket. Azokban az időkben csak néhány tepsifejű harcsa-rajongó keresett tudatosan ilyen halakat, és emiatt a kereskedelmi célból importált harcsák száma is alacsony volt, mert a kereslet is alacsony volt rájuk. Azután 1988-ban új begyűjtési területeket nyitottak meg Északkelet Brazíliában, ezáltal számos új tepsifejű harcsafajt fedeztek fel, amelyek nagyon látványos színezettel rendelkeztek. Amikor ezeket a harcsákat először importálták Európába, Japánba, és az Egyesült Államokba, hatalmas szenzációt keltettek. Ezután óriási fellendülés következett be a halak behozatalában, mert egyre több akvaristát bűvöltek el ezek a harcsák. Ezek között az újonnan importált harcsák között sok olyan is volt, amelyeket még tudományosan sem írtak le. Azokban az időkben bevett eljárás volt, hogy minden exportőr a saját maga által kitalált fantázianévvel látta el a halakat. Ennek az eredménye egy óriási káosz lett az elnevezéstanban. Az első cég Németországban, Berlinben a Transfish in Planegg volt, amely komoly mennyiségben hozott be, és adott el ilyen harcsákat. A cég tulajdonosa, Artur Werner, jó barátja volt Rainer Stawikowski-nek, aki a híres DATZ akvarisztikai magazin egyik szerkesztője volt. Ők közösen kitaláltak egy módszert, amellyel ezeket a halakat nagy tömegben lehetett behozni az akvarisztikába, és amellyel az elnevezési problémát is megoldották. Így keletkezett az L számok rendszere.

Minden újonnan behozott tepsifejű harcsa olyan nevet kapott, amely L betűvel kezdődött (amely a Loricariidae-re utal), és egy sorszámmal folytatódott. 1988 decemberétől több mint 400 L-harcsát honosítottak meg az akvarisztikában, és még manapság is több új fajt fedeznek fel. Eddig a legtöbb L-harcsa az Ancistrinae alcsaládból került ki, amely jelenleg már – Armbruster-nek köszönhetően (2004) – a Hypostominae alcsalád Ancistrini törzsét jelenti. Ezeket a harcsákat az jellemzi, hogy tüskeszerű kinövések találhatóak a kopoltyúfedő mögött, amelyek más harcsáknál nincsenek. A legtöbb fennmaradó harcsa pedig a Hypostomini törzshöz tartozik. Ezeken kívül csak nagyon kevés más törzsbe tartozó tepsifejű harcsának adtak L-számot.

Az L-számok alternatívájaként, amelyet a DATZ magazin talált ki, a szintén német Das Aquarium magazin kitalálta a saját kódrendszerét, amelyet LDA (Loricariidae Das Aquarium) számoknak neveztek el. Nem meglepő módon a vélemények megoszlanak, hogy egy második rendszer kialakítása jó megoldás-e, vagy sem, és ezért az LDA számok sok vita tárgyát képezik. De a tény mindazonáltal megmarad, hogy egy alternatív rendszer létezik, és használatban van, ezért ezzel együtt kell élnünk. Amióta a Das Aquarium magazin 2005 decemberében megszűnt, azóta nem publikáltak új LDA számokat, és ezért a legutolsó szám az LDA102.

Eközben az L-számos rendszert majdnem az összes dél-amerikai exportőr alkalmazza, és ezért manapság szinte az összes esetben az exportőrök, a nagykereskedők, az állatkereskedők és az akvaristák is következetesen azonos megnevezéssel azonosítják a különböző tepsifejű harcsákat. De még napjainkban is csak szerencse kérdése, hogy milyen L-harcsát kapunk az exportőrtől, ha egy bizonyos fajta L-harcsát rendelünk. Mostanra nagyon sok L-harcsa katalógus látott napvilágot, de sajnos ezek közül néhány néha rossz képpel ábrázol egy bizonyos harcsafajt, ami még nagyobb keveredéshez vezet. Valamint sok esetben az exportőrök sem olyan precízek, mint kellene, és beazonosítatlan fajokat is már létező L-számmal rendelnek össze, hogy még könnyebben eladhassák őket. Ezért az L-számok kitalálása ellenére is úgy tűnik, hogy még manapság sem beszélünk azonos nyelvet, habár a helyzet sokkal jobb, mint a múltban.