1800 márciusában Alexander von Humboldt porosz természettudós és utazó (Wilhelm von Humboldt nyelvész öccse) elektromos angolnákat akart befogni. Humboldt dél-amerikai útja során ismerkedett meg ezekkel a különös élőlényekkel, amelyek annyira felkeltették az érdeklődését, hogy megkérte a helyi halászokat, segítsenek neki foglyul ejteni néhány példányt. A halászok módszere nagyon szokatlan volt: az utazó beszámolója szerint nagyjából 30 lovat és öszvért hajtottak bele abba a tavacskába, ahol az angolnák éltek, a megriasztott halak pedig erre elkezdtek kiugrálni a vízből, és áramütésekkel támadtak a patásokra. Miután a kaotikus jelenet lecsendesedett, a halászok két döglött lovat és öt kimerült angolnát vonszoltak ki a vízből.

Humboldt 1807-ben tette közzé beszámolóját az eseményekről, amit természettudós kollégái kezdettől kétkedve fogadtak, hiszen ezt megelőzően, és az azóta eltelt 200 évben sem figyelt meg senki hasonló viselkedést az elektromos angolnák részéről. 1881-ben egy német kutató a történet kapcsán azt írta, hogy Humboldt „költői szabadsággal” élt az események leírásakor, 1947-ben az Atlantic című lapban pedig nemes egyszerűséggel hülyeségnek titulálták a sztorit.

Egy új kutatás eredményei szerint azonban Humboldt története mégsem badarság. Ken Catania, a Vanderbilt Egyetem elektromos angolnákat tanulmányozó szakértője szintén kételkedett a beszámoló hitelességében, egészen addig, míg egy napon egyik makrancoskodó kísérleti állata rá nem támadt a kutatóra. Catania egy hálóba akarta terelni az állatot, amikor az hihetetlen gyorsasággal odaúszott annak nyeléhez, majd a vizet elhagyva a szakértő kezét vette célba. Az angolna a háló vízből kiálló nyeléhez érintve fejét 600 voltos áramütésekből álló sorozatot közölt azzal. Catania gumikesztyűt viselt, így nem lett baja, de még így is érezte az erős kisüléseket.

A szakértő úgy döntött, hogy később visszatér az eset tanulmányozásához. Catania az elmúlt két évben rengeteg újdonságot derített ki az állatokról, igazolva, hogy azok önmagukban egyesítik az akkumulátorok, a sokkolók, a távirányítók és a nyomkövetők előnyös tulajdonságait. Különböző erejű áramütéseket alkalmazva az angolnák képesek pozíciója feltárására késztetni áldozatukat, majd egy jól célzott sorozattal megbénítani azt. Ha pedig különösen nagyméretű a zsákmány, testükkel körülölelve azt képesek a megszokottnál kétszer erősebb áramütést mérni rá.

Mindezen új információk ismeretében Catania számára egyre világosabbá vált, hogy a Humboldt által leírt történet milyen hatásos védelmi stratégiát tár fel. Az elektromos angolnák élő akkumulátorok, amelyekben a pozitív pólust a fej, a negatívat a farok képviseli. Amikor a hal a vízben tartózkodik, a kisülések a két pólus között sokféle útvonalat leírhatnak. Ez ideális kisméretű célpontok esetén, nagyobb ellenféllel szemben azonban kevésbé hatásos.

Ha azonban az angolna elhagyja a vizet, és fejét a célponthoz érinti, a kisülés csak azon keresztül indulhat útjára. Az ilyenkor a generált áramütés-sorozat tehát teljes erővel a zsákmányra koncentrálódik, rendkívüli módon megnövelve a támadás erejét. Catania kísérletek sorával tesztelte a viselkedést és a támadások hatásosságát. Ahogy a mellékelt videókon látható, többek közt egy LED-ekkel ellátott álkrokodil-fejet és egy műkezet is az angolnák útjába helyezett.

A kísérletek alapján az angolnák alaposan megválogatják, hogy mikor milyen mértékű áramütést generálnak, vagyis hogy távolról sokkolják a célpontot, a vízben hozzáérnek ahhoz, vagy onnan kiugorva támadnak az ellenfélre. Ez utóbbi akció rendkívül energiaigényes, és mivel egyértelműen védekező stratégiáról van szó, felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán miért alkalmazzák az állatok a menekülés helyett. A válasz Catania szerint az angolnák őshonos környezetében rejtőzik: a száraz évszakban a halak rendszeresen apró tócsákba és tavakba szorulnak vissza, ahol nincs hova menekülni, ráadásul a következő generáció lárváit is őrizni kell. Ilyen körülmények között pedig nem csoda, ha fokozottan agresszíven reagálnak egy csapatnyi lóra, amely becsörtet élőhelyükre, ahogy Humboldt halász segítőinek köszönhetően történt.