A víz keménységének beállítása

A halak igényének megfelelően szükséges lehet a víz keménységének csökkentése, a rendelkezésre álló víz lágyítása. A csapvíz lágyítható: forralással, hígítással, vegyi anyagokkal, ioncserélő műgyantákkal, fordított ozmózisos (Reverse Osmose) készülékkel.

Vízlágyítás forralással. Forralással a változó kertténységet okozó Ca- és Mg-hidrokarbonátok válnak ki fehér csapadék formájában a vízből. Tiszta zománcozott edényben forraljuk a vizet, majd hagyjuk kihűlni. A kihűlt vizet gravitációs szűrőn vagy szűrőpapíron átengedve felhasználhatjuk Sügerek, Dánió-félék és több Barbus faj ikráztatására. Forralással pl. a budapesti csapvíz (10-16 nk°) 5-6 nk°-kal lesz lágyabb.

Vízlágyítás hígítással. A csapvizet lágyíthatjuk többször átszűrt, káros szennyezéseket nem tartalmazó esővízzel, hólével is. Az esővíz és hólé általában 3-4 nk°-ú. Tisztán, sok lágy vizet kedvelő halfaj tartására és ikráztatására megfelelő. A fölös mennyiségű szűrt esővizet zöld üvegballonban tároljuk. Forralt vagy csapvízzel keverve a különböző halfajoknak kedvező keménységű vizek készíthetők. Az esővíz a "legolcsóbb" lágy víz, de nem mindenkinek van lehetősége a begyűjtésre. Az esővizet lehetőleg ne forgalmas utak, vagy gyárak közelében gyűjtsük, mert szennyezett lehet. Legegyszerűbben a háztetőről lefolyó vizet lehet felfogni, de mindig várjunk 1-2 órát az esőzés kezdetétől, és csak utána kezdjük az esővizet felfogni, így a tetőről esetlegesen lemosott szennyeződéseket nem gyűjtjük be.
A desztillált víz a legmegbízhatóbb, de a legdrágább tökéletesen só-mentes, semleges kémhatású víz. Keménysége 0 nk°, pH 7. Desztillált vizet csak zöld falú üvegballonban szabad tárolni. A színtelen vagy kékes üvegfalú ballonban tárolt desztillált víz lúgokat és kalciumot old ki az új üvegből, és emiatt l-2 nk°-ra keményedhet. Desztillált víz és forralt vagy csapvíz keverékéből bármely halfaj számára kiváló ikráztató víz keverhető. A desztillált víz szállítása nehézkes és viszonylag drága.

Vízlágyítás vegyi anyagokkal. Különböző kémiai szerkezetű anyagok alkalmasak vízlágyításra, a legtöbbjük azonban veszélyes méregként hat a halakra. Mindegyik eljárás hátránya, hogy a víz pH-értékét savval be kell állítani. A legegyszerűbb eljárás, melyet ismertetünk, a trisózás. A közismert trisó (trinátriumfoszfát) (Na₃PO₄) mind a változó, mind pedig az állandó keménységet megszünteti, mert a Ca- és Mg-sókkal vízben oldhatatlan csapadékot képez.
A trisózás menete a következő: 20 liter csapvízhez egy evőkanál trisót adunk, és keverés után ülepedni hagyjuk. Két nap alatt az edény aljára túrószerű csapadék ülepedik le. Az esetleges feleslegben maradt szabad trisó kimutatására szükséges a leülepedett vízből egy litert kivenni, ahhoz 3 dl csapvizet adni, és ha a víz megzavarosodik, akkor még szabad, lekötetlen trisó van a vízben. Mindaddig csapvizet kell adnunk a trisóval kezelt vízhez, ameddig az ellenőrző próba szabad trisót mutat ki. A trisóval kezelt víz lúgossá válik, ezért foszforsav óvatos hozzácsepegtetésével a pH-t a kívánt értékre be kell állítanunk, állandó mérés mellett. A pH beállítása után a leülepedett megfelelő hidrogénion-koncentrációjú vizet gravitációs szűrőn vagy papírszűrőn keresztül lefejtjük, elválasztva azt az edény alján összegyűlt túrós csapadéktól. A lágy, sómentes víz előállításának előbb ismertetett módszere rendkívül munkaigényes!

Vízlágyítás ioncserélő műgyantákkal. Nagyobb mennyiségű — a desztillált vízzel azonos biológiai értékű — sómentes víz előállítására az ioncserélő műgyanták alkalmazása ad lehetőséget. Az ioncserélő műgyanták bonyolult kémiai összetételű vegyületek, amelyek közös sajátossága, hogy a víz keménységét és sótartalmát okozó kationokat és anionokat megkötik. Meghatározott mennyiségű víz lágyítása után ioncserélő képességüket elvesztik, de megfelelő vegyszerekkel regenerálni lehet őket. A különböző vegyületeket alkotó elemi részek. az ún. gyökök, illetve ionok, pozitív és negatív töltésűek lehetnek. Elektromos térben a pozitív töltésű ionok a katódon (kationok), a negatív töltésűek az anódon (anionok) válnak ki Az ioncserélő műgyanták lehetnek kationcserélők és anioncserélők, attól függően, hogy a vízben oldott ionok melyik csoportját cserélik le. A sósavval aktivált kationgyantán átszűrt víz kalciumionjai a vízből eltűntek, és H⁺-ionokra cserélődtek ki. A víz lágy lett, azonban kémhatása — a keletkezett savak miatt — erősen savanyú irányba tolódott el (pH 2-3). A NaCl-dal (nátrium fázis) regenerált kationcserélő működési elve teljesen megegyezik a H fázisúval, azonban a Ca-ionok helyett a vízbe Na-ionok kerülnek, és a víz kémhatása erősen lúgossá válik (pH 9,5). A kationcserélővel lágyított víz összes iontartalma nem változott. A H⁺- vagy Na⁺-ionok vízbe kerülve viszont a pH-t annyira savas, illetve lúgos irányba tolják el, hogy az csak mesterségesen — lúgokkal, illetve savakkal — állítható be semleges kémhatásúra, tehát 7 pH értékűre. Mivel a kationcseréléssel tulajdonképpen a víz összes ion-, ill. sótartalma nem csökken, az anionok eltávolítására is szükség van ahhoz, hogy desztillált vízhez hasonló sószegény vizet nyerjünk. E célra az anioncserélő műgyanták felelnek meg. A sómentes alapvíz előállításához a lágyítandó vizet először hidrogén fázisban működő kationcserélő műgyantán engedjük keresztül (savanyú lágy víz keletkezik), majd hidroxil fázisú vagy hidrokarbonát fázisú anioncserélő gyantán szűrjük át. A hidrogén fázisú kationcserélővel tehát az első "menetben" sikerült eltávolítani a pozitív fémionokat, míg a második szűréssel az anioncserélővel az anionokat is lecseréltük. A különböző gyártmányú kation- és anioncserélő műgyanták műszaki adatait, teljesítőképességüket és regenerálásuk módját a gyártó cégek ismertetik. A használati utasítást pontosan meg kell tartani. A gyanták vízlágyító kapacitását CaO g/l műgyanta adja meg. Ez a szám azt jelenti, hogy egy liter nedves műgyanta hány gramm CaO-nak megfelelő vizet képes lecserélni. A műgyanták lágyvíz-előállító képessége mindig a lágyítandó víz keménységétől függ. A műgyantát szokták a lágyítandó vizet tartalmazó akvárium külső, esetleg belső szűrőjébe tenni. Ez az eljárás veszélyes, mert a halak számára kedvezőtlen értékig túllágyíthatjuk a vizet, és kellő ellenőrzés hiányában a pH is erősen eltolódhat lúgos, illetve savas irányba. Az ioncserélő műgyantákat legcélszerűbb gravitációs szűrőberendezésbe tenni. A gravitációs szűrőket lehetőleg a vízcsap közelében állítsuk fel, a lágy alapvizet üvegballonban tárolhatjuk vagy keményebb víz hozzákeverésével célunknak megfelelően azonnal felhasználhatjuk. A műgyanták regenerálása ugyanezekben a szűrőkben történhet, csak víz helyett a regenerálófolyadékot eresztjük át rajtuk.

A Reverse Osmose készülék: Olyan szerkezet, amelybe a hálózati víz befolyik és részben lágy (1 nk ° alatti), részben kemény víz folyik ki. A kifolyó lágy víz és a kemény víz aránya változó. Például az 1:6 arány azt jelenti, hogy minden leadott 100 liter lágy víz mellett kb. 600 liter kemény víz folyik el. Ha sok lágy vízre van szükségünk, akkor mindenképpen megéri beruházni egy ilyen készülékbe, mert bár drága, de hosszú távon ez éri meg a legjobban. Gyakran a helyi akvarista boltban is lehet vásárolni ilyen vizet.

A víz pH-értékének módosítása

A víz pH-jának mesterséges beállítása csak akkor indokolt, ha kimondottan savanyú vizet igénylő halakat akarunk tartani és tenyészteni, vagy vegyi anyagokkal és az ioncserélő műgyantákkal előállított alapvíz túl savas vagy túl lúgos kémhatású. Savanyításra legalkalmasabb a sósav vagy a kénsav. A növények szempontjából előnyösebb a foszforsav. Kemény vizek nehezebben savanyíthatók, mert a karbonátkeménység pufferoló, pH-kiegyenlítő hatású. A lágy, sószegény víz azonnal savas reakciót mutat már kis mennyiségű sav hozzáadásával is.
A víz savanyításához először híg, savas oldatot kell készíteni, és ebből a híg „törzsoldatból" kell az akváriumvízhez csepegtetni — folytonos keverés közben —, miközben a pH-t rendszeresen mérjük.
A túl alacsony pH-értékű vizet lúgosítani szódabikarbóna-oldattal lehet. A szódabikarbónát folyamatos keverés és gyakori pH-mérés közben adagoljuk az akvárium vizébe.

A víz savanyítása és lúgosítása rendkívüli óvatosságot igénylő művelet, ezért csak nagyon indokolt esetben szabad a mesterséges savanyítást és lúgosítást alkalmazni. Ha berendezett medence vizét kezdjük, akkor elővigyázatosságból a pH beállításáig a halakat célszerű eltávolítani.