Change the language to englishEnglishChange the language to english
diszhal.info logo
Aquaristikshop
Az év díszhala 2014: Glossolepis incisus - Lazacvörös kalászhal (2. rész)

Élőhely, biotopitás, társítási lehetőségek

Egy kicsit megkésve folytatjuk idei cikksorozatunkat a lazacvörös kalászhalról, mely második fejezetben bővebben elemezzük e színpompás szivárványhal élőhelyét, és ennek kapcsán a társítási lehetőségek számbavételére is sort kerítünk. Miközben a távoli Indonéz-trópusok táján barangolunk, szokásomhoz híven leszögezném, hogy egyik legnehezebben összeállítható cikkről van most szó a sorozatban, ugyanis ha lelőhelyének adatait szépen sorbavesszük, gyakorlatilag tartási körülményeit (pontosítva azoknak egy részét) írom le, ami viszont következő cikkünk témája lesz.
De nem is untatom tovább a Kedves Olvasót e kevésbé érdekfeszítő gondolatokkal, ugyanis feltételezem, már alig várják, hogy megismerjék, mely fajokkal gondozhatják legeredményesebben együtt a Glossolepis incisus-t!
A szivárványhalfélék általában a délkelet-ázsiai – ausztráliai régió elterjedt fajai. A kristálytiszta, közepesen-gyorsan mozgó, oxigéndús ausztráliai folyók kalászhal-élővilága meglehetősen változatos és színpompás, valamint Indonézia délebbi fekvésű vidékein, szigetein szintúgy patakok, források valamint tavak képezik a szivárványhalak élőhelyét elsősorban. Ez alól kivételt már-már csak a Madagaszkár szigetén megtalálható Bedotia-fajok jelentenek.

A szivárványhalak közül nem egy fajt Pápua Új-Guinea vizeiben találunk meg. Közéjük tartozik a lazacvörös szivárványhal is. Pápua Új-Guinea „politikai helyzetéről” annyit érdemes tudni, hogy a sziget bal fele Indonézia országához tartozik, külön Pápua Új-Guinea (mint ország), csak kb. a fele szigetet jelenti.
A mi halunk az indonéz „oldalon” található meg, ezen belül kizárólag egy tóban endemikus. Ez nem más, mint a Sentani-tó.
A tó Jayapura városától kb. 10 km-re található, ami egyben az északkeleti csücskét jelenti Nyugat-Guineának. A szabálytalan alakú tó nagyjából 28 * 19 km-es, ami kb. 104 km2 összfelületet ad neki. A tavon 16 kisebb-nagyobb szigetet találunk, partvidéke sziklás délen, északon pedig a Cyclops-hegység található, ami gyakorlatilag az óceántól választja el a tavat.
Messze a legnagyobb tó Nyugat-Új-Guineában, vízgyűjtő területének mérete 600 km2-re datálható.  A tóba 35 folyó ömlik, és egy természetes kijárattal rendelkezik, a Jafuri és Tami folyóknak hála. Egyes szakaszokon a tó több, mint 50 méter mélységet is elérhet!
A ’70-es és ’80-as években vizsgálták a tó termál-tulajdonságait, de nem találtak benne semmiféle erre utaló rétegeződést. A felszíni hőmérséklete 29 és 32 C között alakul általában, és a víz kémhatása is a savas elé tolódik el, 6,2-6,8 pH. A tó a sok beleömlő hegyi folyó miatt kristálytiszta vizű. Külön kiemelendő érdekesség még, hogy a tó egy kis folyó-ággal kapcsolódik az óceánhoz is, így egyes részeken különösen változatos lehet élővilága, és mivel a különböző vidékekről érkező hegyi folyók, és a tenger is, valamint más folyások is más-más minőségű vizet hoznak, ezért egyes szakaszokon változhatnak is a tónak a vízkémiai tulajdonságai (pl.: folyótorkolatok). Talán ezzel lehet legjobban magyarázni, hogy miért az enyhén lúgos vizet javasolják akvarista berkekben a lazacvörös kalászhalak számára, bár ennek külön behatóbb vizsgálata is érdekfeszítő lenne.

Szivárványhal-kolóniákkal jellemzően a tó partszakaszán találkozhatunk, jellemzően a dúsabb vízi vegetációjú szakaszokon, ahol például esőerdei fák bedőlt törzsei, vízbe lógó gyökerei is megjelennek, mintegy menedéket nyújtva a halaknak.
A lazacvörös szivárványhal a tavon kívül a hozzá kapcsolódó mellékfolyókban is előfordul. Mivel sok példányt begyűjtöttek akvarisztikai célokra, és élőhelye rendkívül behatárolt (ellenben még szerencsére nem túl szűk, azonban potenciálisan fenyegetett), az IUCN Vörös Lista a sérülékeny fajok listájára helyezte a fajt.

Pápua Új-Guinea 

Sentani-tó:

Sentani-tó

Sentani-tó 

Sentani-tó 

Egy adott tó vízkémiai tulajdonságainak átfogóbb elemzése, még ha csak röviden is, azért nem biztos, hogy a legjobb egy hasonszőrű cikk esetében, ugyanis sajnos nagyon rövid is lehet. Ebből a szempontból persze sokan mondhatják, hogy ugyan már, sokkal egyszerűbb egy tavat elemezni, mint folyók kusza szövedékét, azonban ha belegondolunk, hogy is tudunk még több érdekességet átadni az összefüggések feltárásával, hamar rájövünk, hogy nem is a legegyszerűbb a legjobb.

Maga a tó része egyfajta természetvédelmi körzetnek is, a tengerszinthez képest 73 méteres magasságban fekszik. Mint említettem, vizét a csapadékon kívül (Egyenlítő közeli, esőerdei-tropikus térségről van szó) a beömlő folyokból kapja, elvezetését pedig a Jafuri és Tami folyók adják (ezek majd a fajunk biotópkorrekt társításánál szerepet fognak játszani). Egy érdekes adat: a tó párolgása évente közelítően fél métert tesz ki!
A már korábban említett enyhén savas vízértékeket a vízszínen merték. Érdemes kicsit megvizsgálni a lebegő algák koncentrációját is a vízben. E protoctiszta élőlények jelenléte sok mindenre utalhat, ami akár hidrobiológiai, akár vízkémiai szempontból érdekes lehet. Egyébként egy viszonylag egyszerű Buerker-kamrás kísérlettel akár otthoni akváriumunk vizének algakoncentrációját is könnyedén megállapíthatjuk. A tó egészét nézve az 1-2 mg/l algakoncentráció volt jellemző, de érdekes módon a nyugati részeknél ez eltért. E bizonyos szakaszokon a vízmozgás sokkalta gyengébb, valamint maga a víz is jóval zavarosabb. Ezekben a térségekben időszakosan vízvirágzás, eutrofizáció léphet fel, amely az algák, akár vízinövények gyors túlszaporodását jelenti. Egy bizonyos mennyiség felett jelenlétük már káros lehet, ugyanis nem csak, mint oxigéntermelők, hanem mint fogyasztók is fellépnek, hogy csak egy kézzelfogható példáját adjam az eutrofizáció több káros tényezőjének. Vízvirágzás esetén a tó ezen szakaszain szokatlanul magas a halak pusztulási aránya, amire az előbbi káros hatásokkal kívántan utalni.
Természetesen a moszatkultúrát nem csak a nyugati szekciókban vizsgálták behatóbban, keleti területekről is vannak adataink (nem árt tudni, hogy az egyik legtöbbet kutatott tóról van szó a dél-ázsiai szigetvilágban). E keleti vidékeken az aljzatüledékből vett minták során az Arcellinida – csoportba tartozó amőbák kerültek elő nagyobb mennyiségben, melyek állábbal (Pseudopodium) mozgó, mikroorganizmus-fogyasztó protoctiszta egysejtűek (az állati jellegű fejlődés irányába mutatnak). Közülük is legnagyobb mennyiségben a Centropyxis genus tagjai voltak jelen (típusfaj: Centropyxis aculeata), melyek könnyen felismerhetőek arról, hogy sejtmagjuk nem egy, hanem több nukleóluszt (sejtmagvacskát) is tartalmaz, mely többek között a riboszóma-termelésben játszik létfontosságú szerepet.
Azon speciális Centropyxis fajok, melyek itt jelentek meg, a brackvizet kedvelik jobban (bár a Centropyxiseket általában édesvízi, mocsári fajokként ismerjük), ebből a kutatók arra következtetnek, hogy a tónak az alsóbb rétegeiben találunk magasabb sókoncentrációt, hiszen az élőlényeket is itt találták. Erre többféle magyarázat is lehet, a tengerrel való összeköttetéstől kezdve az esetleges kialakulás-óta megmaradt ásványianyag-tartalomig. Ez már egy lehetséges jó magyarázattal szolgál arra, miért is szokás sózni a szivárványhalak vizét (egyébként a faj az óceánhoz vezető mellékfolyókban is jelen van, ahol értelem szerűen magasabb sókoncentráció lehet).

Glossolepis incisus - Lazacvörös kalászhal

Pár szóban még a tavat veszélyeztetető tényezőkről is szeretnék említést tenni, amik nem kifejezetten a halfajunkat veszélyeztetik, azonban mint életteret, a tó ökológiai állapotát annál inkább.
Az őslakosok, akik nemcsak a tó környékét, hanem szinte a szigetet is birtokolták, korábbi tradicionális szokásaikból mind a mai napig megtartottak néhányat. Ilyen például a halászat (mely ugyebár tudjuk, napjainkban nemcsak a táplálkozási célokra levadászott halakról szól, hanem egy más momentumában az akár illegális díszálltkereskedelemről is), vagy a szágó-betakarítás.  A szágó egyébként egy érdekes, keményítő-jellegű növényi tartalék tápanyag, amit az ún. szágópálmák raktároznak törzsükben. Jellegzetes faja e szágópálmáknak a Metroxylon sagu (valódi szágópálma) nevezetű faj.
Nagyon fontos, hogy sokan összetévesztik őket a nyitvatermők közé tartozó cikászokkal, melyeket szintén szágópálmának is szokás nevezni. Több jellegzetes különbséget is felfedezhetünk azonban közöttük. Amíg a cikászok nyitvatermő-típusúak (sőt, újabb rendszertani kategorizálásban külön törzset nyertek el maguknak), addig a valódi szágópálmák zárvatermő, egyszikű, a közismert pálmafákkal rokon növények. A cikászok nagyon lassú növekedésű, ám rendkívül hosszú életű xeromorf növények (szárazságtűrők). A karbon korszakban alakultak ki, a perm időszakban széles körben elterjedtek (mivel a száraz idő sok korábbi növénycsoportot visszaszorított, például a fa termetű zsurlókat, marattiákat, pecsétfákat), virágkorukat a közismert dinoszauruszok korában élték (Jura, Kréta). Ezzel szemben a valódi szágópálmák igen gyors növekedésű, később kialakult, ám rövid életű fajok, alig ha 15 évet élnek meg. Míg a cikászokhoz különböző családok tartoznak számtalan fajjal, addig a valódi szágópálmáknál mindösszesen 1 nemzetség 7 faját ismerjük (Metroxylom sp.).
És hogy miért is nevezik mindkét csoportot szágópálmának? A válasz egyszerű, mindkét növénycsoport raktározott tápanyaga a szágó! Egyébként ez a szágó egy nagyon fontos tápanyagforrást jelentett sokáig (és még jelent is sok helyen) az őslakosoknak.
Egy kicsit elkanyarodtunk a bevezető gondolattól, így visszatérve hozzá, a halászat is csökkenni látszik az utóbbi években. Hogy ez azért van-e, mert kevesebb halat fognak ki szánt szándékkal, vagy a korábbi túlhalászat, szennyezés, biotópidegen piscivor halfajok betelepítésének következménye-e, az még talán most is egy talány. Nemcsak halfajokból, hanem növényekből is kerültek ide biotópidegen fajok, ezek közül a legjelentősebb a közönséges vízijácint (Eichhornia crassipes), mely olyan erőteljesen terjed, hogy komolyan fenyegeti az őshonos fajok állományait, kártékony fajként tartják számon!
Tovább veszélyezteti a tavat, hogy sokan a víz közelében, vagy akár a víz fölött laknak, ez elképzelhető például cölöpökre épített házak formájában is, de nem is ez a lényeges ebben, hanem az, hogy a víz közelében élők szennyvizüket a tavat tápláló folyókba, netán magába a tóba eresztik bele. Ez elősegítheti az eutrofizációt (feltételezhetően a nyugati szakaszon nagyobb is az ilyen irányultságú szennyeződés), ugyanis felesleges tápanyag-feldúsulást okoz. Ezt elképzelhetjük szerves hulladék formájában (pl. salakanyagok, ételmaradékok, stb., stb.), de akár ásványianyag-szennyeződésként is, például ha megemelkedik a nitrát, nitrit, ammónia, foszfortartalom, az kedvezhet különböző fejletlenebb élőlények hirtelen elszaporodásához. A szennyvíz belevezetése egyébként humán egészségügyi problémákat is felvet, az állati megbetegedések lehetőségének kockázata mellett. Lokálisan kimutatható ugyanis az ún. Coliform-baktériumkultúra. Ezen baktériumok vizsgálatát gyakran végzik az ivóvíz és élelmiszerek higiénés állapotának vizsgálatára, ugyanis a közéjük tartozó fajok többsége melegvérű állatok székletében nagyobb mennyiségben van jelen. Természetesen kis koncentrációban a talajban, növényeken, vízben is jelen vannak, de ennek megemelkedése fertőzöttségre utal. E Gram-negatív festéssel kimutatható prokariótákat ugyan gyakran „hasznos baciként” emlegetjük, akárcsak ha az Eschericia coli (kóli-bélbaktérium) fajra gondolunk. Valóban, a vastagbélben jó helyen van és hasznos, azonban egyes esetekben súlyos betegségeket okozhatnak (pl.: véráramba jutva vérmérgezéshez is vezethetnek). Ha az E. coli jelen van az ivóvízben, akkor az minden esetben ürülékkel való fertőzöttségre utal, és bizony ez egészségügyi problémákat vet fel. Nem is mindig éppenséggel a körükbe tartozó laktózbontó, cellulózbontó, fermentáló fajokról (Escherichia sp., Klebsiella sp.) van szó problémaforrásként (bár előbb említettem egy lehetséges problémát, amit pont ők okozhatnak), hanem a más, ürülékből származtatható baktériumokkal, melyek jelenléte erősen feltételezhető, ha az alábbi könnyen kitenyészthető fajok jelen vannak az ivóvízben.

Remélem az alábbi 1-1,5 oldalas kis rövid kitérővel sikerült érzékeltetnem, hogy a tavak ökológiai állapota milyen könnyen elrontható az emberi felelőtlenséggel, és hogy milyen veszélyeztetettek is lehetnek-e vizek akár biológiai, akár kémiai szempontból. Ennek megelőzése egy nagyon fontos természetvédelmi törekvés kellene, hogy legyen!

No, de még mielőtt valaki azt hinné, hogy már nem is lesz szó a hőn szeretett lazacvörös szivárványhalról, megnyugtatom, rátérek lassan biotópkorrekt társítási lehetőségeire.
A tóban 33 halfajt találunk meg, ebből mindössze 12 őshonos, 8 tengerből ívni felvándorló faj ismeretes, továbbá 13 mesterségesen betelepített. Ilyen betelepített faj például a ponty vagy a tilápia, mely fajokat tógazdaságokban nevelik a tó közelében. Egy érdekesség, hogy a fűrészesráják közt is akadt faj, mely ide járt, vándorolt úgyszólván, és a Sentani művészetben a ’70-es évekig egy közönségesnek számító motívum volt, később eltűnt, akárcsak e csodás halak, melyek mindegyike a kihalástól kritikusan fenyegetett. Sokan csak fűrészhalnak ismerik e tengeri porcos halakat, melyek a rájafélékkel álnak közelebbi rokonságban. Érdekességük, hogy nincs úszóhólyagjuk, olajjal teli májuk segíti a mozgáskoordinációt. Ál-elevenszülő fajok, természetesen hatalmas helyigénnyel, ezért speciális fajvédelmi programok keretében állatkertek a Pristis microdon fajt gondozhatják, a többi még állatkerteknek is tilos!
És hogy akkor mik is azon fajok, melyek őshonosak itt? Gyakorlatilag akvarisztikai szempontból két érdekesebb fajt említhetek most csak, egyikük a még így is szinte beszerezhetetlen Sentani-géb (Oxyeleotris heterodon), ami természetesen sehol másutt a világon nem található meg.
Akváriumokban még elő is forduló, szintén Sentani-tavi halfaj a Chilatherina sentaiensis, azaz a vöröshátú kalászhal. A betelepített ragadozók és a vízszennyezés e fajt sokkal erőteljesebb érintette, a kihalás közvetlen közelébe került. Méretét tekintve a lazacvörös szivárványhalhoz hasonlít (durván 10 cm), sőt, még színezete is némiképp. Ha nem akarjuk, hogy a lazacvörös szivárványhal is a C. sentaiensis sorsára jusson, mindenképpen tegyünk érte.

Vöröshátú kalászhal (Chilatherina sentaiensis) 
Vöröshátú kalászhal
(Chilatherina sentaiensis)

Ha szigorúan egy biotóp medencét szeretnénk összerakni, akkor lekerekített kövekkel, ágakkal, vízinövényekkel (pl.: vízijácint) telepített medencében az alábbi két fajt tarthatnánk együtt, esetleg ha sikerül szerezni, akkor Sentani-gébekkel társíthatjuk még.

Azonban ha nem ragaszkodunk ennyire a szigorú biotopitáshoz, adódnak előttünk más lehetőségek is. Gyakorlatból mondom, hogy a kalászhalak egy körültekintéssel összeállított vegyes társas medencében is megállják a helyüket, akár például békésebb díszmárnák, nagyobb lazacok, gurámik, vitorláshalak, xifók mellett is, de nem feltétlenül ez a cél. Ha nem is a lazacvörös szivárványhallal, de más fajokkal egy délkelet-ázsiai medence is nagyon szépen mutathat (pl. Boeseman-szivárványhallal), ami a gyakorlatban is jól működik, sőt, mivel ázsiai fajokról van szó, odafigyelésteli válogatás mellett nem is lesz a valóságtól távol álló a biotóp kifejezés!
Én magam úgy gondolom, hogy az egyik talán legszebb társítás, ha csak a szivárványhalak csoportján belül maradva a lazacvörös szivárványhalakat a türkizkék szivárványhalakkal társítjuk, ugyanis a tűzvörös és égkék színek vegyülnek egyszerre, de mindezt a Boesemani-kalászhallal is kiegészíthetjük, ami kicsit halványabban, de egyszerre hozza mindkét színt! Ha nagy a medence, és megfelelő hely van a csapatos halaknak, még akár egy kis aranyfényű szivárványhallal (Glossolepis wanamensis) is „megfűszerezhetjük” a társítást, ugyanis őbenne egy pápua-új guineai fajt ismerhetünk meg (Wanama-tóból származik, egyébként kihalással fenyegetetett a betelepített halevő fajok miatt).

türkizkék szivárványhallazacvörös szivárványhal
Boeseman-szivárványhal 

Ez a társítás oly színes, hogy szinte magáért beszél, és mindez a természet valós pompájában, nem emberi „mű” színek bekeverésével! Akit ez nem győz meg arról, hogy a szivárványhalaknak igenis van helye az akvarisztikában, méghozzá sokkal kitüntetettebb szerepben, mint amihez most jutnak, bizony semmi más sem fogja!

Ugyan nem lehet biotópikusan olyan változatos élővilágot összeállítani, mint tavalyi győztesünk esetében, de szerintem az alábbi 2-3 faj párosításával az egyik legszebb medence állítható össze gyakorlatilag könnyen hozzáférhető halakból!

Glossolepis incisus - Lazacvörös kalászhal 

Ezennel idei évünk második fejezete is végéhez ért, de aggodalomra semmi ok, ugyanis a tavasz vége felé már jelentkezünk is egy újabb cikkel, melyből minden részletre kiterjedően megtudhatja a Kedves Olvasó, mit is kell biztosítani ahhoz, hogy eredményesen tarthassa a piros halak pirosságát!

Kezdeményező honlap:
www.gabrinus.hu

Támogatóink:

Írta és szerkesztette:

Liziczai Márk