Rendszertan, család, faji hovatartozás és külső kinézet leírása

Először is szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik szavazataikkal elősegítették kezdeményezésünk sikerességét. Itt már szó sincs arról, hogy ki melyik fajra szavazott, hiszen minden faj és minden szavazó egyaránt nyert. Az megint csak más kérdés, hogy csak egy faj nyerhette el a cikksorozatot. Idén ez a hal nem más, mint az L46-os zebraharcsa, azaz a Hypancistrus zebra. Viszont, mivel minden fajjal lett volna célunk, nem csak ezzel természetesen, hiszen alaposan végiggondolt jelölések zajlottak, ezért én azt tudom garantálni, hogy a másik négy fajról a gabrinus.hu oldalon lévő Hónap hala program során február-március-április és május folyamán adunk le cikkeket!

Támogatóinkról sem feledkezhetek meg, hiszen jó pár honlap, társaság segítette eme kezdeményezést akár a szavazásra történő buzdításra, akár ezen cikkek közzétételére is gondolok. Ezen felül pedig több állatkereskedés is helyezett ki nyomtatványokat üzletében a program népszerűsítésére! Köszönjük!

No, de nem is szeretném húzni a szót, csapjunk a lovak közé!
Első cikkünk témája a zebraharcsa külső leírása, illetve rendszertani, családi, faji hovatartozása lesz. Lehet, hogy ez a téma nem olyan „szaftos”, mint mondjuk a tenyésztése, de az év folyamán sor fog kerülni minderre.

De, még mielőtt ténylegesen belekezdenék az e havi témánkba, szeretném kifejteni röviden, miért is került a szavazólistára, és miért is nyerhette meg ez a pompás harcsa az első Év díszhala választást!

A zebraharcsa közszeretetnek örvendő, sokak által áhított faj! Erre mindenképpen rászolgált békés természetével, pompás színezetével és kinézetével, és ezt a sort még napestig sorolhatnám. Fontos tudni fajunkról, hogy veszélyeztetett, és súlyos problémák is adódhatnak a jövőben természetes élőhelyével, faji fennmaradásával. Erről az utolsó cikkben bőségesen fogunk írni! Azt viszont itt le kell szögeznem, hogy fontos szempontunk volt a zebraharcsával kapcsolatban az, hogy nemcsak ezen faj, hanem jó pár más, másik hal illetve a kollektív természetvédelemre hívjuk fel a figyelmet. Persze, természetesen nem sokat remélhettünk volna ilyen szempontból egy ismeretlen, apró kis szürke haltól, ezért egy kicsit ismertebb és hogy úgy mondjam látványosabb fajt szerettünk volna. A zebraharcsa alkalmas faj arra, hogy ezt a szemléletet közelebb hozza az emberekhez, és így megismertethessük velük a későbbiekben az előbb említett kisebb, kevésbé látványosabb védett fajokat is!
Nem véletlen tehát, hogy különféle termékeken, reklámokban gyakran látni eme fajt, továbbá az sem, hogy az Akvaristák Magyarországi Egyesületének logóján ez a faj szerepel!

És hogy hogyan is néz ki nyertesünk? Nevéhez hűen fekete-fehér zebracsíkokkal tarkítottan. De hogy ne legyek szűkszavú, ezért testfelépítését is egy kicsit bemutatnám.
Testalkata a Loricariidae-harcsáknál megszokott, talajlakó-forma. Tapadókorongos szájával szívesen függeszkedik különféle berendezési tárgyakon, ez eme nem sajátossága elsősorban. Egy kicsinyke, páros érzékelő-bajusz helyezkedik el szája szélén. Mint testformájából is adódik, a talajról táplálkozik, ott is éli mindennapjait. Viszonylag nagy szeme utal arra is, hogy éjszaka, szürkületben mozog a legszívesebben. Szaglószervei a fejen találhatóak, két kis gödröcske apró kis kinövéssel. Feje nem olyan lapos, mint például az ancistrusé, lorikáriáé, homloka sokkal magasabb. A szájvégtől a fejtetőig meredek a fejforma, teste egy kicsikét magas néhány hasonló fajhoz viszonyítva.
A mellúszók külső szegélyei megvastagodtak, és tüskévé alakultak. Ez gyakran beleakadhat a halhálóba, különösen óvatosan bánjunk vele! A tüskék aprón fogazottak. A hátúszó enyhén vitorlás, képes összecsukni és kinyitni egyaránt az egészséges példány. A farkúszó is szép alakú, felső utolsó sugara hosszabb, mint az alsó. A hason lévő úszók is mintázottak! Van zsírúszója, de kissé csökevényes, alig feltűnő.
Látványos, dekoratív halról van szó! Alapvetően színezete hófehér, amin kontrasztos fekete sávozás helyezkedik el. A csíkok mindenhol egy kicsit ferdén, srégen haladnak, de azt mondhatjuk, hogy a fej inkább függőlegesen csíkozott. Itt 2-3 sáv fedezhető fel. A kopoltyú vonalában nagyjából, a tarkó tájékon van egy szinte teljesen függőleges, mintegy elkülönítő sáv. Innen kiindulva párhuzamosan, vízszintesen futnak a további csíkok, 3 és 5 közötti általában a sávok száma a hal mindkét oldalán. A hát és farkúszó is vízszintes csíkozású a testhez viszonyítva, míg a hasi úszók inkább függőlegesek, illetve néha foltokká mosódhatnak. Az úszók néha enyhén kékesfehér alapszínűek is lehetnek.
Összességében elmondható, hogy egy igen dekoratív talajlakót ismerhetünk meg személyében!

No de akkor lássunk is hozzá a rendszertanos, kissé „szárazabb”, elméleti részhez!

A zebraharcsa, mint neve is mutatja harcsaféle. A harcsák a legelterjedtebb talajlakó halak a földkerekségen, ugyan találunk pontyfélét, csíkot is, mégis a harcsák élnek a talajon döntő többségében. Egyes kivételektől (üvegharcsa, cápaharcsa) eltekintve gyakorlatilag mindnyájan aljzatlakók, testük is ehhez alkalmazkodott. Sokan a harcsákat, mint takarítószemélyzetet tartják, úgyszólván, nekik elég a maradék, nem is kell más eledel. Ez a megállapítás úgy, ahogy van hibás és téves, de erről most nem szeretnék regélni, sok helyen olvashatunk róla. A fő, hogy ők is specifikus táplálékot igényelnek! Léteznek az akváriumban elterjedtebb és kevésbé elterjedtebb harcsaféleségek. Biztosan ismerik jópáran a bendzsóharcsákat, tollasbajszú harcsákat, dominó- és macskaharcsákat, morgóharcsákat és még sorolhatnám sokáig. Ezek a fajok valamivel ritkábbak, bár néhány extrémebb fajhoz képest (pl.: sziámi gyűrűsharcsa, pillangószárnyú sziklaharcsa, a hatalmas tigris és vörösfarkú harcsák, stb.) még ők is gyakoribbnak számítanak. És még a zárójeles fajoknál említeném, bizonyosan vannak, akiknek ezen fajok is ismerősek, ami nem is csoda, hiszen bár nem túl gyakran, de idehaza is kaphatóak. Gondolom, nem árulok el vele nagy titkot, hogy külföldön, a fejlettebb akvarisztikával rendelkező országokban még bőségesebb lista várhatja az érdeklődőket…
De ha már a tollasbajszú harcsákat is relatíve ritkaságként említettem, akkor felvetődhet az olvasóban, hogy mit is tartok én gyakoribb, elterjedtebb fajnak/fajoknak?
Hát az algaevő és páncélosharcsa-féléket!
És itt megint csak belefuthatnék abba a kérdésbe, hogy az xy L-harcsák vagy spec. var. Corydorasok, Dianema spec. variánsok gyakoriak lennének?
Hát nem!
Viszont az akváriumokban elterjedtebb fajok, bár igazán gyakoriak, 3-4-en vannak, de mégis mindnyájuk az algaevők és páncélosok köréből kerül ki.
És a téves eszme szerint Corydoras kell „házmesternek”, „maradékporszívónak”, míg az algaevők (elsősorban az Ancistrus) kellenek azért, hogy az algát eltávolítsák. A dolgokat „lebutítva” majdhogynem ez a helyzet. Mert a Corydoras valóban összeszedi a maradékot, az anci pedig valóban megeszi az algát. De, mint említettem, kell a külön táplálék.
Viszont ha belemélyedünk ezen harcsafélék fajaiba, találunk kedvünkre való „ínyenc falatokat” is, mint amilyen a zebraharcsa.

És hát nem véletlenül lyukadtunk ki ide…
Ugyanis a zebraharcsa is rendszertanilag a klasszikus értelemben vett algaevő harcsák közé tartozik, bár arról még fogunk beszélni a későbbi cikkekben, hogy miért is nem egy „algapusztító gép”.
A zebraharcsa ugyanis a tepsifejű vértesharcsák, azaz a Loricariidae-k családjába tartozik. Gyakorlatilag az algaevő-formájú harcsák mind-mind ide tartoznak, ezért is olyan fajokban bővelkedő ez a harcsacsalád. Ide soroljuk az Ancistrusokat, Baryancistrusokat, Hemiancistrusokat, Pterygoplichthyseket, Hypostomusokat, Leporacanthicusokat, Loricariákat, Dasyloricariákat, Rineloricariákat, Otocinclusokat, Panaquekat, Sturisomákat, Peckoltiákat, Dekeyseriákat, Scobinancistrusokat, Chaetostomákat és persze a Hypancistrusokat, hogy csak néhány, gyakoribb nemüket ismertessem. Gyakorlatilag az összes L-kóddal jelölt harcsa ide tartozik.
És akkor rövid említést teszek ezekről az L-kódokról is. A nagy L betű a Loricariidae szó kezdőbetűjét szimbolizálja, míg a szám elvileg a faj megtalálásának sorrendjét. Ezek szerint a Pterygoplichthys joselimaianus harcsa volt az 1. Loricariidae, amit felfedeztek volna. Ez egy német kezdeményezés volt, hogy a latin nevet nem kapott temérdek fajt kordában tudják tartani, de itt is bekövetkeztek a nem várt szinonima-kódok, kis kesze-kuszaságok néhol, tetőzve azzal, hogy egyszer csak megjelentek az LDA kódok is, amik jóval kevesebb fajt jelölnek meg, vagy csak nem tudni mindenről…
De jó hír, hogy a tudósok nem hagyják annyiban az L123456789 akárhányas kódot, hanem próbálják pontosan leírni, tudományosan is hivatalizálni kedvenceinket.

Sajnos egy-két példától eltekintve a legtöbb L-harcsa drága, az olcsóbb fajok is 2-3 000 Forintos ártól kezdődnek, míg egyes fajok példányaiért akár több tízezer forintot is elkérhetnek. Így van ez kedves L46-os harcsánkkal is, de még erről is lesz szó a későbbi cikkekben.

Ha már eljutottunk népes családjáig, nézzünk egy kicsit mélyebbre eme rengeteg fajból. A Hypancistrus genusba sorolandó eme faj, mint ahogyan azt latin elnevezése is mutatja.
Mit is kell tudni a Hypancistrusokról- vetődhet fel a következő kérdés?

Összességében nem nagytermetű halak, a 10-15 cm-t ritkán haladják meg jelentősen. A planetcatfish.com oldal nyilvántartása szerint tudományosan a következő fajokat ismerhetjük, amik letisztázott latin elnevezéssel rendelkeznek:

További, a planetcatfish-en nyilvántartott, tudományos elnevezéssel nem rendelkező rokon fajok: