• Tudományos név: Rineloricaria lanceolata
• Szinonímák: Loricaria lanceolata, Hemiloricaria lanceolata
• Magyar név: Díszes boszorkányharcsa
• Csoport: Harcsák
• Származás: Dél-Amerika; Peru, Brazília
• Testhossz: 9-10 cm
• Természetes élőhely: A dél-amerikai fehérvizű és tisztavizű folyókban, a növényi törmelékek és levelek között a homokos talaj közelében.
• Viselkedés: Békés harcsa, tarthatjuk pontylazacokkal, Apistogramma fajokkal és már algaevő harcsákkal is. Agresszív halakkal ne tartsuk, mert félénké válik és sokszor az ételért folyó küzdelemben is alulmarad. Szaporodáskor területvédő lehet.
• Táplálkozás: Mindenevő; a tereptárgyakon található biofilm réteget legeli, valamint apró rovarlárvákkal táplálkozik a természetben. Akváriumban elfogadja a száraz tápokat is, ezen kívül adjunk nekik forrázott zöldségeket is (spenót, uborka).
• Szaporítás: Elég könnyű
• Medence: Minimum 85 literes
• Halnépesség: 150 literre 4-5 hal
• Dekoráció: Homokos aljzat, amelyre száraz tölgy és bükk leveleket szórunk. Fűzfaágak és különböző gyökerek díszíthetik a medencét, valamint kövekből építsünk barlangokat, amelyek búvóhelyül szolgálnak. Kerüljük a túl erős megvilágítást.
• Hőmérséklet: 25-28°C
• pH: 6-8
• Keménység: 5-20 NK°
• Várható életkor: 8-12 év

Megjegyzés: A kereskedésekben általában könnyen beszerezhető harcsa, amely a kezdők számára is ajánlható. Nem egy aktív hal, általában éjszaka jön csak elő, de ha már megszokta az akváriumi körülményeket, sokkal bátrabbá válik, és kevésbé bujkál. Teste világosbarna színű, amelyen feltűnő sötétbarna mintázat található: 6 átlós sötét sáv fut a háti részen, valamint az úszói is erősen pigmentáltak és az úszók tövében egy világos folt található, ami a mellúszón a legfeltűnőbb. Testük a farok felé elvékonyodik, fejük lapos, szájuk alsó állású, szemük kicsi. Létezik egy vörös színváltozata is, amiről nem lehet tudni, hogy a természetben is előforduló színváltozat, vagy mesterségesen kitenyésztett-e, mindenesetre a két színváltozat is képes összeívni. Ezeket a „shoko” fantázianévvel szokták árulni.

A hímek kefeszerű szőröket növesztenek a fejükön és a mellúszóikon, valamint fejük sokkal szélesebb. Ezen szőrök a nőstényeknél hiányoznak. Ha megfelelő körülmények között tartjuk és a táplálékuk is megfelelő, akkor a szaporításuk nem okozhat problémát, bár a kishalak felnevelése kicsit problémás lehet. A legjobb, ha egy 6 fős fiatal csapatot szerzünk be, amelyből nagy valószínűséggel kiválik egy összeillő pár. Szaporításhoz célszerű 5 cm átmérőjű kerámiacsöveket betenni az akváriumukba, valamint halainknak fehérjében és zöldségekben gazdag táplálékot biztosítani. Ez lehet vörös szúnyoglárva és forrázott spenót. Az ívást serkenthetjük, ha az akvárium vizének felét lecseréljük friss, hidegebb vízre, ami az eredeti élőhelyükön az esős évszak beköszöntét jelzi a halak számára. Ha a hím ivarérett, akkor elfoglal egy kerámiacsövet és lekezdi tisztogatni. A nőstény, ha készen áll, meglátogatja a hímet a csőben és lerakja az ikrákat, amelyet a hím megtermékenyít. Ezután a hím egyedül védelmezi és tisztogatja az ikrákat tovább. Az úszóival legyezgeti az ikrákat, hogy megfelelő oxigénellátást biztosítson számukra. Ekkor a csővel együtt külön medencébe tehetjük a hímet, ahol az ikrák biztonságosan kikelhetnek. Az ikrák 4-5 nap múlva kelnek ki és további 2-3 nap múlva úsznak el. Ekkor a hímet is eltávolíthatjuk a medencéből. A kishalaknak adhatunk uborkadarabokat, forrázott spenótot és más zöldségeket, valamint apró élő eleségeket is. A legfontosabb dolog ekkor, hogy az ivadékok ne éhezzenek és folyamatosan legyen puha növényi élelem, amit könnyen megemészthetnek. Ilyenkor ugyancsak érzékenyek a vízminőségre, ezért iktassunk be napi kis mennyiségű vízcserét is.