• Tudományos név: Chlamydogobius eremius
• Szinonímák: Gobius eremius
• Magyar név: Ausztrál sivatagi géb
• Csoport: Egyéb halak
• Származás: Ausztrália; az Eyre tó környékén található vizekben őshonos
• Testhossz: 5,5-6 cm
• Természetes élőhely: Sekély pocsolyákban és patakokban, amelyek az ártézi kutakkal állnak összeköttetésben, a kövek és növények között, az árnyékos részeken él.
• Viselkedés: Nem társas akváriumba való hal, legjobb külön a számukra berendezett akváriumban tartani. A hímek agresszívek lehetnek szaporodáskor, akár meg is ölhetik egymást, ezért is fontos a sok búvóhely, hogy a gyengébb egyedek el tudjanak bújni.
• Táplálkozás: Mindenevő; nem válogatós, megeszi a száraz tápokat is, de a szép színezetéhez, és egészséges fejlődéséhez élő, és fagyasztott eleségekre, valamint növényi tápokra is szüksége van.
• Szaporítás: Elég könnyű.
• Medence: Minimum 40 literes
• Halnépesség: 40 literre 1 pár
• Dekoráció: Használjunk homokos, vagy aprókavicsos aljzatot. Kövekből és gyökerekből alakítsunk ki számukra búvóhelyeket. Célszerű sekélyebb vízben tartani.
• Hőmérséklet: 10-35 °C
• pH: 7-8
• Keménység: 9-19 NK°
• Várható életkor: 1-2 év

Megjegyzés: Az Eyre tó Ausztrália legmélyebb pontján fekszik, 15 méterrel a tengerszint alatt, és csak nagy áradások során töltődik fel vízzel, ilyenkor viszont a kontinens legnagyobb sós vizű tava alakul ki ebben a medencében. Az Ausztrál sivatagi géb sem a tóban él, hanem a környező édesvizekben, ártézi kutakban, és átmeneti pocsolyákban, mivel a tó vize rendkívül sós. Nagyon jól alkalmazkodik az extrém körülményekhez, képes elviselni a nagy hőmérsékletváltozásokat (5-41 °C), víz kémhatásváltozásait (pH 6,5-11), és a víz sótartalmának változásait is, valamint az oldott oxigén alacsony szintjeit is. Képesek a felszíni levegőt is belélegezni.

Alapvetően az Ausztrál sivatagi géb teste szürkés-barna színű, amelyen 7-8 barna színű sáv húzódik a hát közelében, de előfordul, hogy márvány mintázatúak. A domináns hímek teste sárgás-barna színű, a hát-, farok-, farok alatti-, és a hasúszójukon kék, fekete és fehér színű csíkokkal. Ettől függetlenül a hímek nagyon gyorsan képesek megváltoztatni a színezetüket, és ilyenkor nagyon hasonlítanak a nőstényekhez. Ez a viselkedés stressz esetén, vagy egy domináns hím közelében könnyen előfordulhat. Ha biztosra akarunk menni, akkor az ivarszervek vizsgálatával ezt megtehetjük, mert a hímek ivarszerve hosszabb és vékonyabb. Elég rossz úszók, inkább a talajon, az úszóik segítségével másznak. Nincs úszóhólyagjuk, ezért, ha nem úsznak folyamatosan, akkor lesüllyednek a talajra.

A kifejlett hímeknek kissé nagyobb álkapcsa van, és sokkal színesebbek a nőstényeknél. Az Ausztrál sivatagi géb az ikráit a kövek közötti repedésekbe, vagy barlangokba rakja, amelyeket a hím agresszíven védelmez, egészen a kishalak kikeléséig. A természetben általában akkor szaporodnak, amikor a legmagasabb a vízállás, jellemzően november és március között, de akváriumban az egész év során ikrázhatnak. Párzás során a hímek remegő mozgással, és a hátúszójuk felvillantásával csalogatják a barlangjuk közelébe a nőstényeket. A párzásra kész nőstény a barlang mennyezetére rakja az 50-250 darab ikrát, amelyeket a hím megtermékenyít. Ezután a nőstényt célszerű eltávolítani. Az ikrák kelési ideje hőmérsékletfüggő, de legtöbb esetben 10-17 nap alatt kelnek ki. Ezután a hímet is el lehet távolítani a medencéből. A kishalak ilyenkor kb. 0,5 cm nagyságúak, és frissen kelt sórákot, vagy hasonló méretű élő eleséget lehet nekik adni.